Csillagot kapott Kautzky Armand


Újabb csillaggal bővült az Egri Csillagok Sétánya az Érsek utcában, immáron a tizenegyedik plakettát adták át. Ezúttal Kautzky Armand neve került oda, a Jászai Mari-díjas színművész maga is egri születésű.
Az ünnepélyes átadóra Kautzkyt két gyermeke is elkísérte, melyről egy fotót is megosztott közösségi-oldalán, amihez frappánsan annyit írt: Csillagaimmal Egerben.
A színésznek mindig is fontos volt a város, hiszen ott született és nevelkedett ötéves koráig, szülei pedig a helyi Gárdonyi Géza Színház tagjai voltak.
– Győrben ismerkedtek meg, és miután összeházasodtak, a közös életüket úgy gondolták, hogy Egerben kezdik. Édesapám már volt néhány évig az egri színház tagja előtte, és annyira jól érezte magát, hogy úgy gondolta, itt kezdi el a családi életét, és itt születik a gyermeke is, és ez a hatvanas években meg is történt. Mindig arról meséltek, hogy a Dobó téren laktunk. Egyébként abban a bézs színű házban, a kórházból oda mentünk haza – mesélte ünnepi beszédében a színész. - Annyira sírós baba voltam, hogy a házigazdánk nem bírta, és akkor azt mondta, be fogom engedni egy kosárban azt a gyereket oda a patakba. Lehetetlen, hogy ennyit sír! Aztán elköltöztünk, föl a vár alá, egy másik albérletbe. Tele vagyok sztorival, tele vagyok történettel, de ezek csak részben az én történeteim, ezek a szüleim történetei.
Kautzky elmesélte, a társulat megszűnése miatt költöztek tovább a szülei Miskolcra, így ő is ott nevelkedett tovább.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.