Családról, veszteségekről, vigasztalásról az Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozón Lázáriban

Közel négyszáz résztvevő, 31 gyülekezetből, 22 nőszövetségi zászlóval érkezett Lázáriba a Szatmári Református Egyházmegye nyári nőszövetségi találkozójára. A lázári gyülekezet lelkesen és örömmel készült a lelkileg feltöltő alkalomra.

Vasárnap délután 17 órára a lázári református templomban és a templomudvaron felállított sátor alatt gyűltek össze. Igét hirdetett Kovács Zsuzsanna pusztadaróci lelkipásztor a Lukács evangéliuma 10. fejezetének 38-tól 42-ig terjedő versei alapján:  ”Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” Folyamatosan magas hőfokon égni nem lehet és nem is kell, mert kiég az ember. Az igehirdető szeretettel figyelmeztetett, hogy a családra, lélekre és a hitre fordított idő sohasem sok. Merjünk mi is leülni Jézus lábaihoz!

Az  egybegyűlteket ezután Nagy Erika sárközújlaki lelkipásztor, egyházmegyei missziói előadó és egyházkerületi nőszövetségi elnök köszöntötte, méltatta a lázári református egyházközség tevékenységét, a lázári reformátusok összefogását. „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” (Ézs 49,15) – szólt az Ige. “Vándorutam roskadozva járom…” “Református magyar vagyok…” – csendült fel az ének énekelték Póti Csaba lázári főgondnok és kántor vezényletével a Lázári Keresztény Generációk Egyesülete énekkarának tagjai. Rácz Ervin szigetlankai lelkipásztor, generális direktor az egybegyűltek belső lelki szépségére utalt és szintén Igével biztatott: “… buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15,58b) Bogya Kis Mária nyugalmazott lelkésznő, az egyházkerület egykori elnöke háláját kifejezve emlékezett vissza a nőszövetségek között végzett szolgálatra, és arra az időszakra, amikor Lázári községbe szolgált, a hármashatár közelében. Képíró Gyula házigazda lelkipásztor is szeretetteljes szavakat intézett a nőszövetségek felé.

Kala Noémi Katalin tamásváraljai lelkipásztor, mentálhigiénés szakember, gyászcsoport vezető Én, veszteségeim szorításában címmel tartott előadást.  Elisabeth Kübbler-Ross óta, a gyászfolyamat különböző fázisairól beszélünk. Ezek a: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy minden gyász egyedi, pont annyira egyedi, mint minden emberi sors, mint minden ember és mint minden emberi kapcsolat. A gyászunkkal szembe kell néznünk. A gyász fájdalmát nem szabad megspórolnunk, a szenvedést fel kell vállalni. Ha ezt nem tesszük meg, nem csak, hogy megbetegítenek minket, hanem az elgyászolandó veszteségek nemzedékeken keresztül tovább élnek, és ezek a transzgenerációs hatások ki is mutathatók. Több nemzedék fogja cipelni a terhet, ha megtagadjuk, nem vállaljuk a gyászt. Többnyire traumákat nem gyászolunk el, mint például, ha valami szégyent, bűntudatot gerjesztő, többnyire születéssel, szerelemmel, halállal vagy becsvággyal kapcsolatos csapás éri a családot. Ezekben a helyzetekben gyakran döntenek úgy, hogy tabusítják az eseményt, nem beszélnek róla, el akarják felejteni, mert szégyellik és úgy gondolják, hogy a gyerekek akkor sérülnének jobban, ha tudomást szereznének róla. Ezek lesznek a fekete lyukak, és kifejtik bénító hatásukat a családban. Miért is kell a gyászunkkal, a veszteségeinkkel foglalkoznunk? Ha nem dolgozzunk vele, akkor az életünkben ott ketyeg az időzített bomba és akár egészségünkre is kihatással lehet. Fontos, hogy belenézzünk fájdalmainkba. – tanított az előadó.

Az alkalom végén a tamásváraljai nőszövetség hozta el a zászlaját és az esemény okán az első szalagot is. A nemzeti imádságunk eléneklését követően pedig a templom udvarán szeretetvendégségre (finom sütemények kínálatában)  és áldott találkozásokra került sor. Több gyülekezet is hozta kézműves munkáit, megszemélyesített ajándéktárgyait, könyveit, melyeket emlékként lehetett vásárolni.