Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Craiova: őrizetbe vették a halálos áldozattal járó tömegverekedés három résztvevőjét

Bede Emőke
Szatmár.ro
Szeptember. 14. 2025. Vasárnap 16:37

Három személyt vettek őrizetbe 24 órára a szombati, halálos áldozattal járó craiovai tömegverekedés résztvevői közül, az ügyészség pedig az előzetes letartóztatásukat kéri a Dolj megyei törvényszéktől – közölte vasárnap a megyei rendőrség.

 

A tájékoztatás szerint egy 20 éves fiatal ellen emberölés, egy 17 és egy 47 éves férfi ellen pedig garázdaság miatt indult eljárás. További négy sérült kórházban van, rendőri felügyelet mellett. A hatóságok vizsgálják, hogy más személyek is jelen voltak-e a helyszínen az incidens idején.

 

A botokkal, fejszékkel és szablyákkal felfegyverzett csoportok szombat reggel csaptak össze Craiova egyik központi sugárútján. Az összetűzésben egy ember életét vesztette, négyen kórházba kerültek, és a nap folyamán több résztvevőt előállítottak, kihallgattak.

 

Sajtóértesülések szerint a verekedés hátterében egy 17 éves lány áll, aki visszautasította az elrendezett házasságot azzal a férfival, akinek korábban odaígérték, mivel mást szeretett. A fiatal lány a történtek után pánikroham miatt szintén kórházba került.