2017. június. 29., csütörtök
Névnap:
2007-11-26 18:27:24• hírek • Szatmar.ro

Orlando Bloom- ami a színészi karrier mögött áll

A Gyűrűk ura és A Karib tenger kalózai sztárjának karrierje.

1977 január 13-án Canterbury-ben (Anglia) született Orlando Bloom számára hamar kialakultak színészi álmai mikor rájött, hogy a filmekben szereplő személyek nem igaziak, hanem színészek.

Alig 4 éves korában apja, Harry Bloom, a Dél-Afrikai apartheid harc egyik jelentős képviselője meghal. Harry megírja a híres „Episode in The Transvaal” című könyvet és börtönbe kerül politikai meggyőződései miatt. Halála után Orlandot és hugát, Samatha-t édesanyjuk és egy családi barát Colin Stone neveli fel. Tizenhárom éves korában Orlando megtudja, hogy valójában Colin Stone az igazi apja.

1993-ban Orlando Londonba költözik és kisebb szerepket vállal el olyan tévésorozatokban mint a “Casualty”. Két évig a National Youth színházban játszik, majd ösztöndíjat nyer az Brit-Amerikai Színház Akadémiára(British-American Drama Academy).

Orlando első fontos szerepét a Wilde(1997) című filmben nyerte, amely film számos további szerepet hozott számára, ám Orlando ezeket elutasította folytatván színházi karierrjét. A filmet követően három évig a Gauildhall School of Music and Drama iskolában tanul és olyan darabokban kap kiemelkedő szerepet mint “A sirály”(The Seagull), “A tizenkettedik éjszaka”(Twelfth Night), “Trójai Nők” (TrojanWomen).

Peter Jackson az aki 1999- ben felfedezi Orlandoban a klasszikus szépséget és szerepet ajánl a Gyűrűk Ura trilógiában. A film sikere után Orlando újabb szerepet vállalt Ridley Scott felajánlására a “Black Hawk Down”-ban. Azóta szüntelenül újabb és újabb projektekben vett részt.


2003-ban megrendezésre került a “The Kelly Gang”, Kelly bandája, A karib tenger kalózai és A Gyűrűk Urának harmadik része :A király visszatér, amelyekben Orlando ugyancsak nagyszerűt alakított.

2004-ben került sor a Trója, valamint The Calcium Kid díjkiosztó ünnepségeire. Ugyancsak 2004-ben Orlando előszőr kap főszerepet a “The kingdom of Heaven” című filmben. Cameron Crowe rendezésében, főszerepet kapott az Elizabethtown című filmben is.


2004-ben a torontói filmfesztiválon bemutatásra kerül a “Haven” című film, melyben Orlando nemcsak a színész szerepét tölti be, hanem a koproducerét is.

A Gyűrűk Urában játszott szerepért Orlandónak meg kellett tanulnia lovagolni és íjat használnia egyszerre, valamint két karddal küzdeni.

Szó mi szó, A Gyűrűk Urában játszott szerep után a nők szinte bomlanak utána. Ha valaki csupán egy okot keres, vajon mire fel van ez az Orlando-őrület, az biztosan nem talál. Mi mégis tudunk pár információval szolgálni, amelyek megmagyarázzák azt a jelenséget, amit úgy hívnak Orlando Bloom:

  1. … mert szuper jól néz ki! Teljesen mindegy milyen ruhában forgat, a női mozirajongók soha nem a párbeszédeire figyelnek!
  2. … mert egy igazi harcos! Kilenc évvel ezelőtt Orlando leugrott egy erkélyről és úgy megsérült a gerince, hogy az orvosok abban sem bíztak, hogy valaha újra járni tud. A sztár azonban, csodák csodájára, saját lábán hagyta el a korházat.
  3. … mert hívő ember! A buddhista vallás híveként, általában nyugodtan, higgadtan viselkedik, bár dühkitöréseitől mindenki fél.
  4. … mert neki nem fontos a pénz! Ha nem jött volna neki ennyire össze a színészkedés, akkor szobrász lenne. A dollármilliók semmit nem jelentenek neki. ”Szerintem a pénz egy szükséges rossz és engem soha nem érdekelt,hogy kinek mennyi van belőle.”
  5. … mert annyira szexi! Egy angol magazin felmérése szerint Orlando a világ tíz legszexisebb pasija közé tartozik.
  6. … mert van tetoválása! 15 éves volt, mikor egy napot tetováltatott a hasára. Azóta már a karját is díszíti egy tetkó.
  7. … mert utálja a számítógépeket! Miközben sok férfi naphosszat a monitor előtt ül, Orlando inkább a személyes kapcsolatok híve. Hetente találkozik családjával és barátaival, e-mailek helyett pedig inkább kézzel írja leveleit.
  8. … mert soha nem hazudik! Ha az igazság néha fáj is, ő mindig megmondja, amit gondol. “Volt, hogy nem mondtam igazat és emiatt elvesztettem olyan embereket akik fontosak voltak számomra. Akkor megfogadtam, hogy soha többő nem hazudok.”
  9. … mert rajta még a harisnya is jól áll! Legolasként bebízonyította, hogy a jó pasik még borzalmas ruhában is ellenállhatatlanok tudnak lenni.
  10. … mert jó pasik a barátai! Aki Orlandóval jóban van, az ingyen kap még néhány szuper pasit, mert olyan barátai vannak, mint Johnny Depp, Brad Pitt és még sokan mások…
  11. … mert mindent megtesz a szerepekért! Ha a szerep úgy kívánja, akkor kardozik, elefánton vágtat, vagy éppen levetkőzik. Semmitől sem riad vissza.
  12. … mert érzékien csókol! A Trója című film Helénája, Diane Kruger, a sokak által irigyelt csókjelenet után azt nyilatkozta, hogy Orlando szája nagyon puha…
  13. … mert bevalotta, hogy néha sír! Egy interjúban őszintén elmondta, hogy még mindig tud filmeken és regényeken sírni. A Bambit például végigbőgte…
  14. … mert nem tökéletes! Neki is vannak hibái és nem tagadja azokat. Például rágja a körmét és az éttermi számlákat elfelejti kifizetni!

Legismertebb filmjei: 
A gyűrűk ura (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring, 2001)  
A Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down, 2001) 
A gyűrűk ura- A két torony (The Lord of the Rings: The Two Towers, 2002) 
A Karib tenger kalózai- A fekete gyöngy átha (Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl, 2003) 
A gyűrűk ura - A király visszatér (The Lord of the Rings: The Return of the King, 2003) 
Ned kelly (Ned kelly, 2003) 
A calcium kölyök (The Calcium Kid, 2004)  
Trója (Troy, 2004) 
Mennyei királyság (Kingdom of Heaven, 2005) 
Elizabethtown (Elizabethtown, 2005)

Szelényi Anna

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: