Ciucă a román tengerészet napján: Konstancától kis távolságra már hallatszik a háború hangja


Nicolae Ciucă szenátusi elnök csütörtökön Konstancán kijelentette, hogy Románia fokozott szövetséges katonai jelenlétet szorgalmaz a NATO keleti szárnyán.
A politikus a román tengerészet napja alkalmából szervezett ünnepségen tartott beszédet.
Emlékeztetett arra, hogy Konstancától kis távolságra 'már hallatszik a háború hangja'. Kijelentette, hogy Ukrajna nemcsak a területét védi, hanem a demokratikus értékek és a jogállamiság nevében is harcol az agresszor Oroszország ellen.
'Az ukrán terület illegális megszállása a Krímben kezdődött, és az egyik első helyszín, amelyet Oroszország elfoglalt, Szevasztopol kikötője volt. Ez mutatja, hogy mennyire fontosak a tengeri útvonalak, és mennyire fontos a védelmük' - jelentette ki.
Ciucă emlékeztetett arra is, hogy a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu településen épül Európa legnagyobb NATO katonai bázisa, mert az Észak-atlanti Szerződés Szervezete felismerte a Fekete-tenger stratégiai jelentőségét. 'Felelősséggel tartozunk országunknak és polgárainknak azért, hogy befektessünk a saját védelmünkbe és biztonságunkba. Folytatnunk kell a védelmi ipar fejlesztését is' - jegyezte meg.
Beszéde végén a szenátus elnöke méltatta a tengerészek bátorságát. Szavai szerint ők a 'két lábbal a földön járó románok' közé tartoznak, még akkor is, ha 'folyton vízen tartózkodnak'.