Ciolacu: történelmi esemény az ukrán és a román kormány első együttes ülése


Történelmi eseménynek nevezte szerdán Marcel Ciolacu az ukrán és a román kormány Kijevben megtartott első együttes ülését, ami szerinte az első konkrét lépés volt a két ország stratégiai partnerségének megvalósításában.
Az ukrán fővárosban tartott sajtótájékoztatóján a román miniszterelnök elmondta, hogy ennek a stratégiai partnerségnek van egy szimbolikus jelentősége is. 'Éspedig az, hogy Romániának és Ukrajnának, a régió a két kulcsfontosságú országának közösek az elképzeléseik az alapvető demokratikus értékek tiszteletben tartásáról' - jelentette ki.
Ciolacu ismételten megerősítette, hogy Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát 'a végső győzelemig és területi integritásának teljes helyreállításáig', és támogatni fogja az újjáépítési folyamatban is.
A kormányfő ugyanakkor 'a leghatározottabban elítélte Oroszországot, amiért folytatja a polgári célpontok, a kritikus energetikai és kikötői infrastruktúra elleni támadásokat', amelyeket háborús bűnöknek tart.
'Mindezek a lépések csak Oroszország frusztrációját mutatják. Csalódottságát az Ukrajna iránti nemzetközi szolidaritás miatt, de az ukrán nép hősiessége és ellenállóképessége miatt is' - fogalmazott Ciolacu.