# Ukrajna
Gyanúsnak vélt borítékokat kapott a bukaresti ukrán nagykövetség, a SRI elszállította őket
A helyszínre kiszálló pirotechnikusok megvizsgálták, majd elszállították a borítékokat további elemzés végett.
Ukrajnának szánt segélycsomagokba rejtették a kábítószert
Harminc feltételezett drogkereskedőt vettek őrizetbe Spanyolországban Ukrajnának szánt segélycsomagoknak álcázott kábítószerszállítmányok miatt.
Ukrán haditengerészet: Tiltott vegyi gránátokat használnak az orosz erők
Az ukrán vezérkar vasárnapi összesítése szerint eddig hozzávetőleg 91 150 orosz katona halt meg Ukrajnában.
WHO: Többmillió ukrán életét fenyegeti a tél
A WHO az orosz invázió kezdete óta ukrajnai egészségügyi létesítmények elleni több mint 700 támadást jegyzett fel.
A kijevi városvezetés felkészült hárommillió lakos evakuálására az áramellátás teljes leállása esetén
Vitalij Klicsko nem zárta ki, hogy a fővárosban teljesen megszűnhet az áramellátás, ennek következtében pedig a víz- és távhőszolgáltatás is leáll.
Mostantól az új német szuperrakétára is számíthat az ukrán hadsereg
A Volcano rakéták képesek akár 70 kilométerről eltalálni egy mozgó célpontot, vagyis a hatótávolságuk megegyezik az amerikai fejlesztésű szuperrakétáéval.