# politika
Elon Musk állást foglalt a republikánus elnökjelölti versenyben
Elon Musk nyilvánosan méltatta a republikánusok egyik újabb hivatalos elnökjelöltjét Tim Scott szenátort.
Nyilvánosságra hozta az amerikai törvényhozás Donald Trump adóbevallásait
Nyilvánossá tette Donald Trump volt elnök adóbevallásait az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága pénteken, amit több évi politikai és jogi vita nyomán, a volt elnök tiltakozása ellenére ért el a demokrata vezetésű testület.
A Fehér Ház végsőkig kitartana Kijev mellett
Az Egyesült Államok mindvégig kitart az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajna mellett, akármennyi ideig tart is - jelentette ki a Fehér Ház csütörtökön.
Az amerikaiak többsége szerint a katonai vezetés átpolitizáltsága csökkenti a bizalmat a fegyveres erőkben
Az Egyesült Államokban kisebbségbe kerültek azok, akik teljes mértékben megbíznak az ország hadseregében, és ennek legfőbb oka szerintük a katonai vezetés átpolitizáltsága.
Ionel Dancă: Ludovic Orban az a jobboldali jelölt, aki a 2024-es államelnök-választáson le tudja győzni a PSD-t
Dancă szavai a Jobboldal Ereje bukaresti szervezetének ünnepélyes alakuló ülésén hangzottak el.
Borrell: az EU fokozza védelmi erőfeszítéseit
Európa biztonsági környezete változik, ezért az Európai Unió és tagországai fokozni fogják védelmi erőfeszítéseiket - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben.
Beidézi Donald Trumpot a 2021. január 6-i zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság
A bizottság demokrata párti elnöke Trump meghallgatásáról azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé elszámoltathatóság kérdése.
Biden: Donald Trump és republikánus támogatói veszélyt jelentenek a demokráciára
Az amerikai demokrácia támadás alatt áll a Donald Trump vezette republikánusok által - jelentette ki Joe Biden Philadelphiában tartott elnöki beszédében, amelyet a nemzet egysége és a demokrácia védelmében hirdettek meg.
Lemondott az amerikai titkosszolgálat igazgatóhelyettese, Trump egykori fehér házi kabinetfőnök-helyettese
Távozott posztjáról az Egyesült Államok titkosszolgálatának egyik igazgatóhelyettese, korábbi fehér házi kabinetfőnök-helyettes.