# Nagy-Britannia
Hetvenöt éves III. Károly brit király
A keddi királyi születésnapot III. Károly kifejezett kívánságára nem előzte meg és nem is kíséri országos ünnepségsorozat.
Hömpölyögtek a tüntetők London utcáin, Palesztinát éltették
A brit kormány két évvel ezelőtt ilyen szerveződéssé nyilvánította a Hamászt, amelynek nagy-britanniai tevékenységét és támogatását törvényen kívül helyezte.
A brit kormány öt évvel elhalasztotta a belsőégésű motorral felszerelt járművek értékesítési tilalmát
A jelenlegi konzervatív párti kormány meghirdetett célja, hogy a brit gazdaság 2050-re nettó karbonsemlegessé váljon.
London egy civil teherhajó elleni támadási kísérlettel vádolja Moszkvát
Rishi Sunak brit miniszterelnök a parlamentben hétfőn azt mondta, „a támadás bizonyítja, mennyire kétségbeesett Vlagyimir Putyin orosz elnök."
Terrorszervezetté nyilvánítják a Wagner-csoportot a britek
A Wagner mintegy harminc országban tevékenykedik, egységei főként labilis társadalmi és gazdasági helyzetű afrikai országokban teljesítenek katonai szolgálatot.
Lemondott a brit védelmi miniszter, Ben Wallace
A Sky News brit tévécsatorna értesülése szerint Grant Shapps energiaügyi miniszter lesz az új védelmi miniszter.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a brit csecsemőgyilkost
A vád szerint 2015-ben és 2016-ban különböző módszerekkel szándékosan ártott az osztályon született vagy ápolt csecsemőknek.
Második világháborús brit vadászgépekre bukkantak egy ukrajnai erdőben
A maradványokat nemrég fedezték fel, miután a közelben egy fel nem robbant háborús bombát találtak.
London több milliárd dolláros pénzügyi segítséget nyújt az ukrán gazdaság stabilizálásához
A brit kormány több milliárd dolláros pénzügyi csomagot állított össze az ukrán gazdaság stabilizálására.
Nagy többséggel elfogadta a londoni alsóház a Johnsont elmarasztaló jelentést
A jelentés szerint Boris Johnson korábbi brit miniszterelnök tudatosan félrevezető nyilatkozatokat tett a parlamentben a koronavírus-járvány elleni korlátozások idején tartott Downing Street-i összejövetelekről.
Nyoma veszett egy kis tengeralattjárónak, amellyel turistákat szállítanak a Titanic roncsához
Keresés indult egy kis tengeralattjáró után, amellyel turistákat szállítanak a Titanic roncsához az Atlanti-óceánon - közölte hétfőn a bostoni parti őrség.