Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

# Ferenc pápa

Vatikán: az orvosok szerint Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen

Az óvatosság annál is inkább indokolt, mivel idős betegről van szó.

Vatikáni közlemény: Ferenc pápa állapotában csekély javulás következett be

Ferenc pápa állapota az utóbbi két napban stabil maradt, csekély javulást tapasztaltak az orvosok - közölte a Szentszék.

Szentszék: Ferenc pápa állapota továbbra is stabil

Ferenc pápa pihenéssel, imával és a kezelések folytatásával töltötte a napját. Folytatta a közel egy hete végzett légzési fizioterápiát.

Újraindították az orvosok Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Ferenc pápának a hétfői nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett.

Legutolsó hírek szerint: Ferenc pápa egészségi állapota stabil maradt

Ferenc pápa továbbra is láztalan, és nem tapasztalható nála gyulladásos folyamat.

Vatikán: Ferenc pápának további kórházi kezelésre van szüksége

A Vatikán csütörtökön bejelentette, hogy lemondták a szombati audienciát.

Ferenc pápa a kórházból üzent a hívőknek – ezt írta az egyházfő

Vatikáni források újabb információkat közöltek Ferenc pápa állapotáról, amelyek némi bizakodásra adhatnak okot.

Megszólalt a Vatikán: Ferenc pápa kritikus állapotban van, az egyházfő szenvedéséről írtak

Ferenc pápa kritikus állapotban van, és az előző naphoz képest romlott az állapota – közölte szombat este a Vatikán sajtószolgálata.

Olasz bíboros: Ferenc pápa mérlegelheti a lemondását

Gianfranco Ravasi bíboros csütörtökön úgy vélte, nem kizárt az egyházfő lemondása, ha nem tudja elvégezni szolgálatát.

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota enyhe javulást mutat

A Vatikán egyelőre hétfőig mondta le a pápa programjait.

Vatikáni közlemény: Ferenc pápa felkelt kórházi ágyából

Ferenc pápa nyugodtan töltötte az éjszakát, felkelt kórházi ágyából, és ülve fogyasztotta el reggelijét - jelentette a Szentszék csütörtök reggel.

Aggasztó hírek érkeztek a Vatikánból Ferenc pápa állapotáról

Ferenc pápa komolyan aggódik saját egészsége miatt, miután súlyos hörghurut miatt kórházba került.

Ferenc pápának szigorú pihenést írtak elő, nem tartja meg vasárnapi beszédét

A 88 éves egyházfőt pénteken szállították be a római Gemelli klinikára.