# családon belüli erőszak
Franciaországban 20 százalékkal több nő halt bele párkapcsolati erőszakba tavaly, mint 2020-ban
A megölt nők harmadát korábban már bántalmazta a gyilkosa, és a bántalmazottak kétharmada ezt jelezte is a rendőrségen.
Fiát, menyét és unokáját is bántalmazta egy mózesfalui férfi
A férfi ellen családon belüli erőszak és fenyegetés miatt indítottak eljárást, ugyanakkor a bántalmazóval szemben egy ideiglenes távoltartási végzést is kiállítottak.
Saját lányát bántalmazta egy férfi. A rendőrség közbelépésére volt szükség
2018. óta a családon belüli erőszakkal kapcsolatos esetben eljáró rendőrök dönthetnek úgy, hogy egy ideiglenes távoltartási végzést állítanak ki a család tagjait rettegésben tartó féllel szemben.
Őrizetbe vették a kisgyermekeit bántalmazó férfit
A férfi levideózta, amint többször is megüti a gyerekeket, majd a képsorokat elküldte egyik ismerősének, a felvétel pedig ezt követően kikerült a Facebookra is.
Képviselőház: a családon belüli erőszak áldozatainak is kiutalható szociális lakás
A családon belüli erőszak áldozatai csak a vagyonelosztás befejezésének időpontjáig részesülhetnek szociális lakásban.
Halálra verte férjét egy Szilágy megyei asszony
A férje megölésével gyanúsított nőt őrizetbe vették, majd családon belüli erőszak gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Egyik nőt az öccse, a másikat az élettársa bántalmazta
2018. december 28. óta a rendőrök dönthetnek úgy, hogy ideiglenes távoltartási végzést állítanak ki a család tagjait rettegésben tartó féllel szemben.
Tüzes vassal kínozta feleségét egy Szatmár megyei férfi
A feleség sérüléseinek súlyosságáról jól árulkodik, hogy szeptember 22-i beutálást követően csak október 8-án engedték ki a plasztikai sebészeti osztályról.