Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

# családon belüli erőszak

Az autóban támadt rá volt élettársára egy szatmári férfi

Az esetet mérlegelve, a rendőrség úgy döntött, ideiglenes távoltartási végzést adnak ki a férfival szemben.

Őrizetbe vették a férfit, aki a nyílt utcán támadt rá a feleségére

A helyszíni vizsgálatot követően a rendőrök megállapították, hogy az 56 éves férfi a nyílt utcán megfenyegette a feleségét, majd arcon is ütötte őt.

Több mint húsz évre ítélték a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi tanárt Kolozsváron

A tavaly májusban történt gyilkosság az erdélyi magyar és a magyarországi közvéleményt is megrázta, és a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet.

Brassó: letartóztatták a gyanús körülmények között meghalt 1 éves gyermek anyját

Korábban előzetes letartóztatásba helyezték a nő 21 éves élettársát is, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször megverte és éheztette a gyermeket.

Brassó: gyanús körülmények között halt meg egy 1 éves és 10 hónapos gyermek

A nyomozók szerint a gyermek anyja éjszaka az 112-es számon kért segítséget, mondván, hogy a gyermek nem tud lélegezni.

Szüleire támadt egy szatmári férfi. A rendőrség közbelépésére is szükség volt

​​​​​​​A hatóság családon belüli erőszak gyanújával indított vizsgálatot az ügyben.

Először a bár bejárati ajtaját rongálta meg, majd nekiesett egy odabent tartózkodó nőnek és férfinak

​​​​​​​A 46 éves férfit 24 órára őrizetbe vették és a hatóság fogdájában helyezték el.

Volt férje támadt rá a szatmári asszonyra. A rendőrség közbelépésre volt szükség

​​​​​​​A rendőrség családon belüli erőszak és fenyegetés gyanújával indított eljárást az ügyben.

Saját fivérei rontottak rá a szatmári nőre

A rendőrség fenyegetés és családon belüli erőszak címszóval indított eljárást az ügyben.

Feleségét és gyermekét is megfenyegette az ittas családfő. Közbelépett a rendőrség

A rendőrök megállapították, hogy az asszony és gyermeke biztonsága érdekében egy időre el kell távolítani a családfőt a házból.