# baleset
Ittasan okozott balesetet Szatmárnémetiben
A rendőrségi jelentésből kiderült, hogy az egyik üzlet parkolójában történt a baleset, amelynek során személyi sérülés nem keletkezett.
Három autó karambolozott Batizon. Több személyt kórházba kell szállítani
Mindhárom, harmincas éveiben járó férfi áldozat magánál van, viszont mindannyian számos sérülést, zúzódást szereztek.
Tömeges autóbaleset történt a lengyelországi Gdansknál, négyen meghaltak
Négy ember életét vesztette, tizenketten megsérültek az észak-lengyelországi Gdansk városánál, az S7-es gyorsforgalmi úton.
Részeg sofőr okozott közlekedési balesetet Nagykárolyban
A hétvége során kiosztott büntetések száma meghaladta az 550-et, összértékük pedig a 150.000 lejt.
Árokba borult egy autó Lajosvölgyén. A sofőr megsérült
A hatóság gondatlanságból elkövetett testi sértés címszóval nyomozást indított az ügyben.
Úttesten fekvő, idős asszonyt gázolt el egy Szatmár megyei fiatal nő
A baleset következtében a fiatal nő elvesztette irányítását a gépjármű felett és az út menti árokba hajtott.
Ez a tuti: se jogsi, se forgalmi. Baleset lett a vége
Szeptember 4-én, körülbelül 15 órakor az avasfelsőfalui rendőrséghez bejelentés érkezett egy közlekedési balesetről, amely Avaskelencénél (Lechința) településnél történt.