Buszokat ellenőrzött péntek reggel a rendőrség


Péntek reggel 7-től 9:30-ig, azaz a reggeli csúcs idején fokozott közúti ellenőrzést tartott a Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség közlekedésrendészeti osztálya. Az akció célkeresztjében ez alkalommal a tömegközlekedési járművek, elsősorban a buszok álltak.
A rendőrök a személyszállításra vonatkozó törvényi előírások betartását, az ehhez szükséges dokumentumok meglétét, illetve a kijelölt útvonal betartását ellenőrizték, figyelmük ugyanakkor nem siklott el amellett sem, hogy az adott járművön betartják-e a maximális terhelhetőséget, azaz nem utazik-e több személy a buszon annál, mint amennyit a gyártó engedélyez az ülő- és állóhelyek tekintetében.
Mindezeken túl a járművezetőket alkoholszondás vizsgálatnak is alávetették.
A közlekedésiek több mint 60 buszt ellenőriztek, a kiszabott bírságok száma pedig elérte a 46-ot. A hatóság ígérete szerint hasonló akciókra a pénteki megmozdulást követően is számítani lehet.