Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Bujtor István kaszálta el a Szomszédokat: végre kiderült, miért szűnt meg a legendás tévésorozat

Bajnai Botond
Blikk.hu
December. 28. 2023. Csütörtök 07:32
Bujtor István kaszálta el a Szomszédokat: végre kiderült, miért szűnt meg a legendás tévésorozat
Bujtor István nem tudta egy idő után a Szomszédok stábját kifizetni / Fotó: Ringier-archív

Sokak számára máig nem tisztázott, miért kellett 13 év után hirtelen véget érnie a Szomszédok című kultikus sorozatnak, amely az utolsó epizódjáig kiemelkedő nézettséget produkált, s a közönség kedvence volt. A gyors befejezés többek szerint Bujtor István döntése volt, aki a legendás teleregény producerjeként inkább saját új sorozatot indított, abban látott fantáziát. Ezért kaszálta el a Szomszédokat.

 

Az 1987-től 1999-ig tartó ikonikus sorozat megálmodója Horváth Ádám volt, aki egyedül felelt az egész produkcióért. A rendezés mellett ő találta ki a történetet, írta meg a forgatókönyvet és a szöveget is. Ebbe azonban egy idő után belefáradt.

 

A Farkasréti temetőben búcsúznak Horváth Ádám rendezőtől /Fotó: Varga Imre
Horváth Ádám egyedül alkotta a sorozatot /Fotó: Ringier-archív

 

– Ádám nélkül ez a produkció nem jött volna létre, és nem működhetett volna, de mivel mindent ő csinált, egy idő után ebbe bele is fáradt – kezdte a Blikknek a produkció másik rendezője, Bujtás János, aki szerint ez egészen addig működött jól, amíg a 90-es évek közepén egy rövid időre Horváth Ádámot tévéelnöknek nem választották. Szerinte a mandátuma alatt mindkét politikai hatalommal összetűzésbe került, és már nem tudta olyan energiával és elhivatottsággal folytatni a sorozatbeli munkáját, mint azelőtt.

 

– Szerettem volna – a Szomszédok sikerét meglovagolva – egy olyan alkotóműhelyt létrehozni, ahol más produkciókat is tudtuk volna készíteni, ám Ádámnak az elnöksége után ezzel már nem volt ereje foglalkozni, ami miatt konfliktusunk is volt. Ebbe a helyzetbe nyúlt bele Bujtor István – taglalta Bujtás.

 

Bujtor kezdetben stúdióvezetőként volt jelen a kultikus teleregény készítésénél, ám később, amikor látta, hogy sikeres a sorozat, egy epizódban szereplőként is felbukkant, köszönhetően annak is, hogy Horváth Ádámmal és az egyik főszereplővel, Zenthe Ferenccel jó barátságot ápolt. Ezután rendezőként is közreműködött, majd amikor a Magyar Televíziónál megváltoztak a viszonyok, pénzügyi hatalmat kapott a produkció felett producerként.

 

– Mondhatni, kivette Ádám kezéből a hatalmat, aki akkor már nagyon belefáradt a munkába, kezdett betegeskedni is, és ezt – teljesen jogosan – Pista kihasználta. Nem bírálom őt, hiszen nagyszerű szakember volt, de tény, hogy ezt a helyzetet nem tudta kezelni, és ugyanabba a hibába esett, mint maga Ádám, hogy mindent ő akart csinálni. Nem volt ő sem könnyű helyzetben, hiszen a hatalmi változások miatt a televízió is összevissza fizetett, így Bujtor sem tudta a gázsikat időben odaadni a stábnak. Idővel felére csökkentette a fizetéseket, aztán volt, amikor ki is maradt 1-2 hónap – mondta a rendező. A végén Bujtor döntött úgy, hogy befejezi a Szomszédokat. A pénzből egy másik sorozatot forgatott Győrben Kern Andrással Komédiások címmel, ami csupán néhány részt élt meg. A stáb egy része viszont ugyanaz a csapat volt, így többek között Pásztor Erzsi itt is szerepet kapott.

 

Pásztor Erzsi alakította Jankát, az utálatos és iszákos nagynénit, aki mégis elképesztően népszerű - a színésznő pedig hálás érte / Fotó: Pozsonyi Zita
Pásztor Erzsi alakította Jankát, az utálatos és iszákos nagynénit, aki mégis elképesztően népszerű volt... / Fotó: Pozsonyi Zita

 

– Én egy alkalommal voltam a Komédiásokban, és arra emlékszem, hogy mondott Pista egy gázsit, ami nagyon kevés volt. A dupláját kértem, és azt gond nélkül megadta, ám így is hamar vége lett a sorozatnak – mondta a Kossuth-díjas színésznő, aki a Szomszédok befejezéséről is csak Ádám feleségétől, Csűrös Karolától értesült.

 

– A szereplők számára nem volt publikus, hogy mi zajlik a háttérben, én is csak Karolától hallottam, hogy valami zűr van Pistával. Nekem akkor úgy tűnt, jól kijöttek Ádámmal, de utólag hallottam, hogy komoly nézeteltéréseik voltak.