Boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk! Az egyházi vezetők ünnepi gondolatai

A Szatmár.ro hírportál egyházi vezetők szavaival, karácsonyi gondolataival kíván minden kedves olvasójának és partnerének békés, boldog ünnepeket.

Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntője:

„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”  – Ez Karácsony ünnepének legszebb Isten-dicsőítése. Az angyalok éneke ma is megörvendeztet bennünket, mint egykor a virrasztó pásztorokat.

Kedves Testvérek! Két évvel ezelőtt, advent első vasárnapján, örömmel nyitottuk meg egyházmegyénkben a Gondviselés Évét. Akkor még nem sejtettük, hogy a Karácsony az örömön túl szorongást és félelmet is hoz. Nem kevésbé az elmúlt év Karácsonya, melyet az idén még a szomszéd országban dúló háború és a gazdasági krízis is tetézett. Hogy mit hoz a holnap? Nem tudjuk. De rendületlenül bízunk Isten gondviselő szeretetében, mert hisszük, hogy „az Isten szeretőknek minden a javukra válik”. Ezért most sem akarunk mást, mint nagyra nyitni szívünk ajtaját az érkező Kisded előtt, befogadni Őt és dicsőíteni az Istent.

Kedves Testvérek! XVI. Benedek pápa egyik karácsonyi beszédében éppen a befogadásról elmélkedve felteszi a kérdést, hogyan mennének végbe az események, ha Mária és József a mi ajtónkon kopogtatnának? Lenne-e számukra hely? 
Van-e valóban hely nálunk Isten számára, amikor megpróbál belépni hozzánk? Van-e Számára időnk és helyünk? Mintha az Istenre vonatkozó kérdés soha nem tűnne sürgősnek. 
Pedig azt olvassuk, hogy a pásztorok siettek. – Ma melyik keresztény siet, ha az Úr dolgairól van szó? Napjaink már teljesen be vannak táblázva. De hatoljunk még mélyebbre. Istennek valóban van helye gondolatainkban? – Nincs Számára hely. Érzéseinkben és akaratunkban sincs Számára hely. Azokat a dolgokat akarjuk, amiket meg tudunk érinteni, a megtapasztalható boldogságot, személyes terveink és szándékaink sikerét. Teljesen el vagyunk telve önmagunkkal, annyira, hogy egyáltalán nem marad hely Isten számára. ...És ezért nincs hely a többieknek sem, a gyermekeknek, a szegényeknek, az időseknek.
Pákozdi István, nemrég elhunyt egyetemi lelkész atya karácsonyi beszédében idézi Szakonyi Károly egyik karcolatát, mely egy a Szent Családéhoz hasonló, korunkban játszódó történetet mond el. Az autósztráda közelében, a település szélén lévő tanyasi házba bekopogtat egy, a tomboló viharban kint rekedt autós pár. A bizalmatlan házigazda durván elutasítja a jövevényeket, csupán az asszonyban ébred részvét, miután meglátja, hogy a menedéket kérők egyike áldott állapotban lévő nő. A rideg háziúr pénzt akar csinálni a kényszerű látogatásból, míg a felesége azért izgul, nehogy náluk szüljön az idegen. Egész éjszakájuk rettegésben telik, míg reggel – s ezzel ér véget a novella –, hűlt helyük a látogatóknak, az ágynemű érintetlen, ők pedig nincsenek. Az asszony megérti: Azok voltak a vendégeik, akik azt a Kisdedet hordozzák, akit mindenkinek be kell fogadnia. 
 

Testvéreim! A Megváltó felismeréséhez, befogadásához ma is hitre és alázatra van szükség. Mária alázatára, aki hitt az Úr szavában, s aki elsőként hajolt a jászol fölé, hogy méhének gyümölcsét imádja; Józsefnek, az igaz embernek alázatára, akiben megvolt a hit bátorsága, és ahelyett, hogy saját jóhírét óvja, Istennek engedelmeskedett; a pásztorok alázatára, a szegény és névtelen pásztorokéra, akik befogadták az égi hírnök üzenetét, és sietve közeledtek a barlanghoz, ahol megtalálták az újszülött Kisdedet, s akik csodálattal eltelve imádták Őt, és magasztalták az Istent. 
Igen, dicsérték és magasztalták Istent, aki sosem adja fel, hanem szeretetéből fakadóan mindig keresi az embert. Jézus Krisztusban maga Isten indul el az „elveszett bárány”, a szenvedő és elveszett emberiség után. Amikor Jézus példabeszédeiben az elveszett bárányt kereső pásztorról, a drachmáját kereső asszonyról, és az atyáról beszél, aki az elveszett fiú elé siet és átöleli őt, mindezek nem puszta szavak, hanem a gondviselő mennyei Atya létének és tevékenységének szemléltetése. 

Kedves ünneplő Testvérek! Krisztus hozzánk is jön, hogy elhozza a világosságot, hogy megajándékozzon az Ő békéjével. De vajon van-e, aki éber és imádságos szívvel virraszt a kétkedés és a bizonytalanság éjszakájában? És vannak-e olyanok, akiknek van idejük hallgatni az Ő szavát és hagyni, hogy szeretetének vonzása átalakítsa őket? – Igen! Az Ő békeüzenete mindenkinek szól, mindenkinek felajánlja azt, mint a megváltás biztos reményét. 

Ezért a karácsonyi angyalokhoz csatlakozva mi is dicsőítsük és magasztaljuk a gondviselő Isten jóságát, aki elküldte egyszülött Fiát, hogy minden embert az üdvösségre vezessen. 

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt: 

2022 Karácsonyán, Jézus Krisztus születésének főünnepén,                                
† Jenő püspök

Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület leköszönő püspökének ünnepi üzenete:

Féltő szeretete vitte véghez

„Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké.” (Ézs 6,9)

Messiási uralkodásról szól az ószövetség evangélista prófétája. Jézus Krisztus születése után mi már nem jövőt álmodó reménykedéssel beszélünk a messiási korszakról, hanem úgy, mint megvalósult tényről. Megszületett a világ Megváltója, Isten megszabadította a bűn nyomorában embertelen körülmények között vergődő és saját magától soha talpra állni képtelen, de vétkeihez gyakran visszaeső embert.
 

Kettős érzéssel küzdünk. Egyfelől hisszük és hirdetjük, hogy karácsony az újszövetség első ajándéka, ugyanakkor aggodalmasan szemléljük, hogyan jelentkeznek múltra emlékeztető, és sokszor a legrettenetesebb eseményeket is felülmúló történések. Hogyan alakul a messiási kor, ha a pogány politeizmus folyamatosan kísérti Isten népét, halálosan fojtogatja és tömegesen szedi az áldozatait, kérdezzük egyre szorongóbban az ingerült kételkedők gyűrűjében.

A prófétákat üldöző sötét világ (Ézs9,1) mintha nem változott volna sorsjobbító irányba. Sőt, romlások sorozatát fedezhetjük fel. Karácsonykor erőteljesebb az ellentmondás, mert szívet bántóbb Isten szeretetének ünnepén a fegyverek ropogásába elvegyülő gyűlölet, lélek gyilkoló a családi találkozásokat szétfeszítő indulatok kirobbanása, vagy a nyugalomban felszentelhető idő megmérgezése és átkos órákra váltott – ünnepinek készülő – alkalmak megfertőzése. Ünnepeink külső és belső szorongások között terhelődnek, és roppannak össze maguk alá temetve a gyógyulást remélő embert. Ezért jutunk el a félelmetes megállapításig, hogy ünnepeink felszínesek és feleslegesek, vagy beállunk azok közé, akik csak szabadon eltölthető, önrendelkezésre rendelt alkalomnak ítélik az ünnepet. Az ünneptelen szabadnapok fizikailag sem pihentetőek annyira, mint az ajándékba nyert örömnapok. Karácsony és minden más Úrnapja azért kimagaslóan más, mint minden másnap, mert ilyenkor Isten is örül az emberrel. Öröme akkor teljes, ha mi egymásnak örülve, együtt örülünk Mindenhatónkkal. Ilyenkor erősödünk a mennyei Hatalmas által, üdülünk Megváltónk szabadításról szóló üzenetével, és így áll helyre az egyensúlyát elveszítő élet a szeretet kiapadhatatlan forrásának, azaz Atyánknak megközelítésekor.
 

Ézsaiás próféta tanítja hallgatóit erre a mennyeire, ami már most jelen van az ünnepi világban, azaz az örvendező emberek között, és a sötétségben is fénysugarakat kölcsönző földön. Erőlködik még a sátáni megtévesztés, az ördögi butaság még szedi az áldozatokat, a tragédiákon meggazdagodók utolsó krajcárig behajtják a halál jutalékát, a gyilkos szándék Istent célozza, de az embert öli eszement pusztítás vérmocsarában.

Ilyen állapotok között kell a karácsonyi evangéliumnak megszólalnia! Mindennek, ami embertelen, ami sötét, ami sátáni, ami halálos egyszer vége lesz, nem önmagától és nem véletlenül, hanem Isten jóságos akaratából. Nem történik azonnal, de az esemény elkezdődött. A próféta messiáslátása megjelent, mint üdvösséget jelentő hatalom, aminek minden végessel ellentétben, sohasem lesz vége. Bár illuzórikus álmodozásnak hat ez a gondolat, mégsem az. Illetve nehezen elképzelhető megvalósulásról gúnyolódnak a hitetlenek és bizonytalankodnak a megtévesztett egyháziak is. Ünneprontás nélkül ki kell mondanunk, ameddig a bizonyságtevő igehirdetés nem szólal meg ellenállhatatlanul és lerázva minden hamis kompromisszumot, addig segíteni fogja a rossz győzelmi vágyát. Végleg szakítani kell ezzel a langyos – se nem hideg, se nem forró – keresztyéni gyávasággal. Egyre határozottabban, lendületesebben, bátrabban mondanunk kell, kiáltanunk kell, alkalmas és alkalmatlan időkben és helyeken, hogy: „Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége…”

A mai keresztyén egyháznak nem feladata, sőt bűne, ha az örök igazságot átfogalmazza, átírja, hamisan magyarázza. Ezzel gyengíti a hit hordozóit, és erősíti a diabolikus hatalmak értelmet és józanságot elveszített győzelmi mámorát. Néhány évtizeden nyomorított és elbénított, gondolkozásról leszoktatott társadalmakat kell nekünk nem kis áldozattal és energiával visszavezetni az évezredek próbáin soha meg nem tántorodott igazsághoz, azaz Isten országa törvénnyel és igazsággal megerősített életteréhez, amely örökre megmarad. Megmarad akkor is, ha ma törvényeket csúfolnak meg, hazugsággal irányítanak, vádakat és rágalmakat helyeznek mindenek elé.

A végső győzelem karácsonykor megtörtént, mert megszületett az, Aki utunk, igazságunk és életünk! Legyünk Neki elszánt követői, hogy soha ne vegye el semmi tőlünk a bizonyság hiteles hangját, soha ne bizonytalanodjunk el, mert tekintélye a mennyből jött és folyamatosan szüntelenül jönni fog a Benne bizakodókhoz! Imádkozzunk önmagunkért, a képmutató keresztyénekért, az árulókért és a hitetlenekért a tisztán látás reményében!

Nagyvárad, 2022 karácsonyán

A békesség kötelékében!

  Csűry István

leköszönő püspök

Tolnay István nagykárolyi református esperes ünnepi gondolatai

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz. Így nevezik: … Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9,6)

Kedves Testvéreim! A karácsony ünnepének egyik leglényegesebb emberi része az ajándékozás. A legtöbb gyermek ilyenkor lázasan és kíváncsian várja, hogy mit fog kapni az angyalkától vagy Jézuskától. És persze a felnőtteknek is jól esik az, ha kapnak, de ismerek olyan embert is, aki kifejezetten szeret adni is másoknak. Nemrégiben volt a mi kertvárosi gyülekezetünkben egy olyan karácsonyi gyermekműsor, amelynek az volt a címe: A legnagyobb ajándék – üzenete pedig nem volt más, mint az, hogy Isten Fiának megszületése az emberiség legnagyobb ajándéka.

Ézsaiás prófétának, az ószövetség evangélistájának könyvéből egy jól ismert jövendölés hangzik el a Messiásról. A próféta egy másik helyen Dávid utódjának is nevezi az eljövendő Megváltót, aki a békesség királyaként fog uralkodni. És arról is szól, hogy honnan származik ez a király, hogy milyen lesz ez a király, és hogy milyen országot és korszakot hoz ez a király. Bár mindhárom kérdés izgalmas, idén elsősorban csak egyetlen kérdésre ad választ a karácsonyi örömüzenet: mit hoz ez a király?

Nos, ha egy vendég érkezik valahova, akkor előfordulhat az, hogy a család valamelyik gyermek tagja ártatlanul megkérdezi: „Mit hoztál nekünk?” Tegyük fel idén karácsonykor ugyanezt a kérdést mi is: Mit hozott nekünk Jézus Krisztus? Ézsaiás bizonyságtétele szerint: békességet. „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” – mondja maga Jézus Krisztus minden tanítványának, minden követőjének, kicsinynek és nagynak. Ugyanezt hirdették az angyalok is a betlehemi mezőn: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2,14) Miért van erre nagy szükség? Azt hiszem, ezt a kérdést éppen ma, éppen ennek az esztendőnek az árnyékában nem is kellene feltennünk, annyira magától értetődő. Nagy a békétlenség. Tele van vele a mindennapi életünk. Békétlenség van nemcsak a szomszédos országban, de az egész világon. Merényletek, ropogó fegyverek, menekültek sokasága mindenütt. És nincs békesség az országokon belül sem. A hatalomért, pénzért, hírnévért mennyi gonoszságra képesek az emberek! És néha a családon belül sincs békesség. Kis dolgokért is veszekszünk, nagy dolgokért pedig „halálosan”. „Ezt még visszaadom neki” – így van számon tartva a sértés, a károkozás. A legijesztőbb, hogy egy-egy szívben sincs béke!

Milyen az a békesség, amit Jézus Krisztus hoz? Nos, erre nézve van a prófétának egy olyan jövendölése is, miszerint a szelíd állatok és a vadállatok közti ellentétek a Messiás békeországában megszűnnek. A párduc, a farkas, az oroszlán nem támad a kecskére, a bárányra, a tehénre. Nem azért, mert így nevelik, vagy így idomítják őket. Megváltozik belül bennük valami. Ez azt is jelenti, hogy a vadállatok indulatával rendelkező ember sem akarja többé bántani a gyöngébbet, a kiszolgáltatottabbat. Mert Ézsaiás próféciájában az állatok megszelídülése az ember megváltozásának példája! Itt belül kell megváltoznunk. Jézus által megláthatjuk a másik embert. Aki Jézus Krisztus békességét kapja, az figyelmes, szelíd szívű lesz, nem üt oda és nem üt vissza. A vadszívű ember új szívet kap. Nem akarja megszerezni a másét, sőt, segíteni és adni akar neki. Testvéreim, a békességet egyedül Jézus Krisztus adhatja. Ő helyreállítja elrontott dolgainkat, egész elrontott életünket!

Hogyan lehet ezt a békességet megszerezni? Úgy, hogy Ő, maga Jézus Krisztus hozza el azt a békét, amely belülről megváltoztathat. „Legalább karácsonykor ne veszekedjünk!” – szoktuk mondani. És valóban, egy ideig igyekszünk jól viselkedni, de aztán valahogy visszatérünk a régi nótára. Jézus ezt a régi indulatot változtatja meg. Először Istennel békít meg minket. Pál apostol szerint Jézus ma is kínálja az Ő békességét: először az embernek, majd a teremtett világnak (Róma 8,21,32).

Hadd tegyem fel még egyszer a kérdést: akkor mit is hozott nekünk Jézus? Nem új lakást, nem drága autót, nem hatalmas ajándékcsomagokat, hanem békességet. Szívből kívánom mindenkinek, hogy idén karácsonykor legyen az egész ünnep alatt és után is békességünk az Istennel és egymással. Legyen végre békesség! Kérjük ezt teljes szívvel, lélekkel, és ezért imádkozzunk. Ezekkel a gondolatokkal kívánok áldott karácsonyt mindenkinek!

A nagykárolyi-, nagybányai- és szatmári egyházmegye nevében

Tolnay István

nagykárolyi esperes

Koszta István evangélikus-lutheránus püspökhelyettes karácsonyi pásztorlevele

Királyod érkezik hozzád

Jer, tárjunk ajtót még ma mind! / A legnagyobb király van itt, / Kit Úrnak vall a föld s az ég, /
De mint Megváltó jő közénk, / Hogy hozzon békét, életet. / Jer, mondjunk néki éneket: / Ó,
áldlak boldogan, / Én alkotó Uram! (EÉ 473/1)
 

Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és
diadalmas... (Zak 9,9)

Kedves Testvérem! A karácsony közeledtével sokan várják haza távol dolgozó, külföldön élő szeretteiket. Sokan vannak, akik ilyenkor minden egyebet félretesznek, és elindulnak hazafelé, s ha ma már ritka is az a pillanat, amikor körülülik a családi fészek asztalát, ilyenkor azért megtörténik. Sokan várnak, sokakra várunk. Akinek nincs távol élő családtagja, az is vár. Várja, hogy a közelben élők bekopogjanak ajtaján, meglátogassák, mert az ünnepi találkozás mégis kicsit más. Készülünk az együttlétekre, kiváltképpen ha valaki előre bejelentette az érkezését, a jövetelét.

A zakariási igében is egy bejelentés történt. Az ige előrevetíti, hogy jönni fog, érkezni fog valaki. A királyok Királya és uraknak Ura érkezik. Micsoda bejelentése ez az Istennek! Az a király, akiről az igében szó van, az Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, akiről évezredeken keresztül ígéretek hangzottak el, de amely ígéretek kétezer évvel ezelőtt beteljesedtek. Ez a király elérkezett, és így immár nem ígérete az Istennek, hanem beteljesedett valóság. A király az első karácsonykor megszületett. A király megérkezett a világba – ez nyilvánvaló. Erről tanúskodnak az evangéliumok, erről szólnak ezredévek hitvallói; ezt ünnepeljük karácsonykor: Jézus Krisztus földre érkezését. Az ige azonban nem általánosságban, hanem egészen személyesen szólít meg: „Királyod érkezik hozzád!” Személyesen hozzád, kedves Testvérem! Mindenkihez személyesen jön a király Jézus. Merthogy Ő nem birodalmak felett akart uralkodni, hanem az emberi szívekben – a tiedben, az enyémben –, személyes életekben akar Úr lenni. És ezért jön ma is, 2022 adventjében is. Ez a jó hír: Jézus nemcsak egyszer jött el karácsonykor, valamikor a múltban, amire mi minden évben emlékezhetünk, hanem annyiszor jön el, ahányszor egy szív megnyílik előtte, és Úrként, királyként fogadják Őt. Az ige szavai szerint: Királyod érkezik hozzád! Személyesen tehozzád. Az elején azt írtam, hogy ilyenkor sokan várunk vendéget. Készülünk ilyen-olyan módon. A hozzánk érkező Jézus fogadására csak egy módon lehet készülni, Őt csak egyféleképpen lehet fogadni: őszinte és nyitott szívvel. A vendégeink az ünnep elteltével hazautaznak. Gazdagabbak vagyunk a találkozástól, tele vagyunk élményekkel, de ezek az életünket alapvetően aligha változtatják meg, elutazásukkal talán még hiányérzetünk is van egy ideig, de aztán általában visszaáll a megszokott élet: várakozás, találkozás, elutazás, és ez így lesz életünk végéig. Jézus azonban nem futó látogatóként érkezik az ünnepre. A Király velünk akar maradni, az ünnep után is nálunk, velünk akar lakni, ezért maradjunk a helyünkön, ne lankadjunk, és legyünk készen a fogadására. Örvendj nagyon, sőt azt mondja: ujjongj. A te segítőd, a te Megváltód, Jézus Krisztus érkezik. Örvendj hát nagyon, ujjongj, mert van miért! Életét adta érted!

Ó, jöjj, megváltó Jézusom, A szívem néked megnyitom. Tevéled tér be gazdagon
Az élet és az irgalom. Szentlelked által járj velünk, Míg hozzád mennybe érkezünk, S ott mondunk majd neked
Dicsérő éneket! (473/5)

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevében áldott karácsonyi ünnepeket és békés,
boldog új esztendőt kívánunk!

Koszta István püspökhelyettes