Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Négy éve marakodnak Bács Ferenc örökségén

Bede Emőke
blikk.hu
Június. 19. 2023. Hétfő 07:20
Négy éve marakodnak Bács Ferenc örökségén
Bács Ferenc négy éve elhunyt már, de a családjában még mindig nincs béke /Fotó: MTVA-Zih Zsolt

Több mint négy évvel Bács Ferenc halála után sincs béke a színész lánya és özvegye között. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész ma lene 87 éves, ám 2019. áprilisi halála óta a családtagjai számára szomorúan telik ez a nap. Annál is inkább, mert az özvegye, Edina, illetve egyetlen gyermeke, Kati a Blikk információi szerint a mai napig nem egyeztek meg egymással.

 

– Az özvegy és Kati között nincs béke, bíróságon harcolnak az igazukért. Senki nem tudja, mikor zárul le az ügy, de az biztos, hogy mindkettőjüket megviseli a pereskedés. Mégsem nyitnak egymás felé, pedig nem kicsi örökségről van szó, és akár úgy is megállapodhatnának, hogy mindenki jól jöjjön ki az ügyből – árulta el a Blikknek Bács Ferenc egykori kollégája.


Az ismerős szerint a per tárgyát képezi a színész második kerületi, száz négyzetméteres lakása, amely Buda egyik legszebb környékén, a Széher úton található. A Kurucles környéki lakás akár több mint százmillió forintot is érhet, a környéken ugyanis milliós négyzetméteráraktól lehet lakást vásárolni.


A két nő kapcsolata a kezdetek óta kudarcra volt ítélve, Kati ugyanis nem fogadta örömmel az édesapjánál negyven évvel fiatalabb Edinát, aki rajongóból lett az akkor a hetvenes éveiben járó színész felesége, sőt, magánál a színész lányánál is fiatalabb volt.


Lapunk kereste Bács Katit, de ő nem kívánt nyilatkozni a témában, korábban azonban elmondta a véleményét.

 

„Mielőtt elvette Edinát, évekig jóban voltunk velük. Hetente látogattak meg minket az otthonomban, ahol a fiammal éltem, együtt ebédeltünk, közös programokat csináltunk. Aztán egyszer csak egyedül jött, majd idegesen azt mondta, 'megnősültem, feleségül vettem Edinát', végül elrohant. Ezután elmaradtak a közös ebédek, a programok, és – sajnos – az utolsó éveiben már nem is találkoztunk. Erről sem apám, sem én, sem pedig a fiam nem tehetett, ebben biztos vagyok. Elérhetetlenné vált számunkra, a figyelmét, a szeretetét a második házassága teljes mértékben elzárta tőlünk” – mesélte korábban Kati a Best magazinnak.


A konfliktus okán Bács Ferenc több mint tíz éven keresztül nem beszélt a lányával és az unokájával, a feleségével pedig házassági szerződést írtak alá, ezzel kizárva Katit az örökségből. A köteles rész azonban a jog szerint mindenképpen megilleti Bács Ferenc lányát, a békés megállapodás helyett mégis per lett az ügyből, amely immár évek óta húzódik.


Lapunk megkérdezett egy, az ügyben független jogi szakértőt.


– Az egyenes ági leszármazottat alapvetően megilleti a köteles rész, ami az örökség egyharmada. Abban az esetben zárható ki az örökségből, ha az örökhagyó hivatalos formában, a végrendeletében kitagadja az illetőt. Ehhez a jog szerint komoly indokok szükségesek, de manapság már az is kitagadási oknak számít, ha a leszármazott nem tartotta a kapcsolatot az örökhagyóval, nem foglalkozott vele – mondta el a Blikknek dr. Hyross Virág. – Amennyiben az örökhagyó még életében rendelkezett arról, hogy ajándékozási szerződés útján a házastársának a tulajdonába kerüljön az ingatlana, akkor később nincs is hagyatéki eljárás, hiszen az ingatlan már nem az örökhagyó nevén van.

 

További bulvárhírekért keresd fel a blikk.hu oldalát.