„Azokért akiket szeretünk, nincs hiábavaló áldozat” – Nemzeti gyásznapunk alkalmából tartottak megemlékezést Szatmárnémetiben - Képgaléria

Idén is szép számban gyűltek össze péntek délután a Zárda templom előtt, hogy elhelyezzék az emlékezés és a tisztelet koszorúit Gonzeczky János római katolikus tábori lelkész emléktáblájánál és főt hajtsanak a 13 aradi vértanú emléke és áldozata előtt. 
 

A budai születésű, ám Szatmárnémetihez ezer szállal kötődő Gonzeczky egyike azoknak, akik áldozatául estek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc bukását követő vérszomjas osztrák megtorlásoknak. Gonzeczky Szatmárnémetiben kezdte lelkészi pályafutását és Hám János püspök megbízásából ő vezette a Zárda templom építését. Az alig 43 éves papnak azért kellett meghalnia 1849. október 8-án, mert a szabadságharc idején szószékről hirdette Kossuth Lajos kiáltványát, majd később a Habsburgok trónfosztásáról szóló törvényt. A tábori lelkész emléktáblájánál zajló megemlékezést a Szózat közös eléneklése nyitotta meg, majd elsőként Ft. Seffer Dániel Antal főesperes, római katolikus lelkész, valamint Nt. Kiss József esperes-helyettes, református lelkipásztor mondott imát.


 

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Akikről most megemlékezünk, nem kímélték önmagukat, sőt életüket, és vérüket áldozták azért a földért, amelyet a gondviselés jelölt ki számukra. Isteni üdvözítőnk, tekints rájuk kegyes szemmel, és hősi halottjainkat részesítsd a kereszthalálod érdemeiben. Nekünk pedig add, hogy Istenbe vetett hittel a ránk bízottakat odaadóan és önfeláldozóan szolgáljuk. [...] Amikor megemlékezünk egy-egy nagy történelmi eseményünkről, akkor nem csak az áldozatokról és a veszteségeinkről akarunk megemlékezni, hanem próbáljuk az üzenetét is felfedezni ezeknek a hőstetteknek, amelyek a jelenben segíthetnek bennünket. Az aradi vértanúk üzenete az, hogy a szabadságért és a hitért vívott küzdelem sohasem hiábavaló küzdelem, és azokért akiket szeretünk, nincs hiábavaló áldozat.” – Hangzott el a főesperes imájában.

„Mi akik magyarként élünk, magyarként gondolkodunk, magyarként dobban a mi szívünk, mindannyian átérezzük azt a 2500 évvel ezelőtt megfogalmazott kérdést, melyet Eszter könyvében olvashatunk: Hogyan is tudnánk nézni mi népünknek, nemzetünknek nyomorúságát, pusztulását, a szolgasorsot, az elesést, a fájdalmat. Ezek a kérdések együtt járnak magyar népünkkel, magyar nemzetünkkel. Nem volt ez másképpen az 1848-49-es forradalom idején sem. Akkor is feltették ezt a kérdést maguknak drága hőseink, nemzetünkért harcoló drága honfitársaink, akik aztán a legdrágábbal, életükkel fizettek a haza oltárán. Ekképpen kérünk Istenünk, hogy széles e világban, az a fájdalom, az az elkeseredés, és az a gyász amely meghatározza közel 500 év óta magyar népünket és nemzetünket, kovácsoljon bennünket erősebbé, így tudjuk megőrizni a hazaszeretet, az egységet, az identitást, nyelvünket és gondolatainkat. Ezért kérünk Istenünk, áldd meg hőseink emlékét, most és örökkön örökké! Ámen!” – hallgattuk az esperes-helyettes imájában. 

A lelkészek imáját Magyar Lóránd parlamenti képviselő beszéde követte. „Ma mindenhol azért gyűlünk össze, hogy az aradi vértanúkra emlékezzünk. De nem csak arra a tizenhárom nemes, életét egy szent célért áldozó férfira gondolunk ma, kiknek neveit fiaink és lányaink is megtanulják, hanem egy olyan kort idézünk fel, amikor elrettentő példaként kellett meghaljanak azok, akik a magyarok felszabadításáért küzdöttek. A vértanúk a hőseink, akik túl tudtak lépni az önös érdeken és látták a nemesebb célt. A szabadság hajtotta a vérüket a csatában, az áldozatkészségük állította csatarendbe azokat is, akik születésüknél fogva nem voltak magyar nemzetiségűek. S akik halált mértek rájuk, nem tudták, hogy az embert ölték meg csupán, az eszmét nem. A magyarokat és a velük szövetkezőket az eszme vitte előre: szabadság, testvériség, egyenlőség. A szabadság, amely azt jelenti, hogy nem élünk sem ünnep-, sem hétköznapokon elnyomásban. Testvériség, amely azt jelenti, hogy minden Isten teremtette nemzetet testvérünkként kezelünk. Egyenlőség, amely azt jelenti, hogy megtanítunk mindenkit arra, hogy a jogos kéréseinktől nem szabadna félniük, hiszen azokkal nem tőlük akarunk elvenni valamit, őket nem csorbítják a nekünk jutó jogok, mindössze egyenlők leszünk Isten és ember előtt, ahogy az írva van.” – fogalmazott Magyar.


 

A parlamenti képviselő szavai után a jelenlévők Faludy György – Október 6. című versét hallgathatták meg a Református Gimnázium 12. osztályos tanulójának, Bors Hajnalka tolmácsolásában. 

A szavalatot Póti Eduárd történelemtanár, a Református Gimnázium igazgatójának történeti visszatekintése követte. „Tisztelt emlékezők, ismét eltelt egy év, mi pedig mint hosszú-hosszú évek óta, megint itt vagyunk. Tesszük ezt azért mert nem tudjuk elfelejteni és nem is felejthetjük el soha, hogy 1849. október 6-án Aradon és Pesten, a magyar történelem talán legsötétebb lapjait 14 kivégzett mártír vérével írták, és nem tintával. 

Itt vagyunk és emlékezünk, őseinkre és hőseinkre, de nem csak rájuk. Nem csak az aradi tizenáromra, nem csak Batthyány Lajosra, nem csak Gonzeczky Jánosra, hanem nagyon-nagyon sok vértanúra, akiknek szenvednie, vagy adott esetben meghalnia kellett, azért amiben hitt, vagy amit vállalt.” – fogalmazott az iskolaigazgató, majd rámutatott arra, hogy téves lenne azt gondolni, hogy ennek a forradalomnak a megtorlása október 6-án kezdődött, valójában az első kivégzésekre, már 1849 januárjában sor került, mely során nem csak katonákat, nemeseket, hanem egyszerű polgári személyeket is kivégeztek, minek köszönhetően a halálos áldozatok száma elérte a 130-at. De szót ejtett továbbá mindezek előzményeiről is, Haynau színrelépéséről és szerepéről, az azt követő eseményekről, a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos kivégzéséről, illetve Gonzeczky János haláláról is.
 

Majd feltette a kérdést, hogy mit üzenhet a ma emberének 1849. október 6-a és 8-a. „Mert ha nem hordozna üzenet ez a rövid időn belül bekövetkezett megannyi tragédia, akkor a megemlékezésünk is üres hiábavaló gesztus volna. De van üzenete, és nem is csak egy: mert ha önkény és igazságtalanság létezik, akkor az ezek mellett soha semmilyen időben nem lehet szó nélkül elmenni. Nem kell sem gazdagnak, sem előkelőnek, sem pedig befolyásosnak lenni. Ehhez közösség kell, amelynek tagjai a maguk helyén, mindannyian, a maguk tehetsége, a maguk lehetősége szerint tesznek egy közös eszméért, egy közös ügyért. De azt is üzeni október 6. és október 8., hogy ha már tettünk, akkor minden esetben emelt fővel kell vállalni a felelősséget minden döntésünk és minden cselekedetünk következményéért. De hálát adhatunk az Úristennek, hogy napjainkban nem olyan korokat élünk, amikor nekünk ekkora áldozatot kellene hozni, de pont emiatt, hálával a szívünkben a maga áldozatát, az adott helyen és az adott időben, ha nem is az életünk a tét, mindannyiunknak meg kell hoznia. Erre int minket 1848 lendülete, és erre int minket szabadságharcunk vérbe fojtása is.” – fogalmazott Póti Eduárd.

Az iskolaigazgató, a tőle megszokott figyelemfelkeltő, lényegretőrő és igen alapos visszatekintőjét követően a Gonceczky emléktábla megkoszorúzása következett, melynek lebonyolításában a 44-es Dsida Jenő cserkészcsapat segédkezett.

A megemlékezést a Szatmárnémeti RMDSZ, a MIK és a Szent István Kör szervezte.