Az egész országot megrázta: 6 gyermek halt meg kórházi fertőzésben

Országszerte felerősödött a félelem és a kritika, miután kiderült: Iași-ban, a „Sfânta Maria” Gyermekkórház intenzív osztályán hat gyermek halt meg olyan bakteriális fertőzés következtében, amely állítólag a kórházi környezetből terjedhetett. A tragédia nemcsak Iași-t, hanem az egész romániai közvéleményt megrendítette.
A jászvárosi „Sfânta Maria” Gyermekkórház intenzív osztályán hat gyermek halt meg az elmúlt hetekben, miután megfertőződtek a Serratia marcescens nevű baktériummal. Az eset országos felháborodást váltott ki, a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) pedig járványügyi vizsgálatot indított. Bár a kórház vezetése szerint az első esetet szeptember 13-án azonosították, azonban, az Alexandru Rogobete egészségügyi minisztert idéző Digi24 szerint a bejelentés csak szeptember 19-én történt.
A Serratia marcescens világszerte elterjedt baktérium, amely nedves környezetben – például vízben, talajban vagy akár kórházi berendezéseken – képes túlélni. Dr. Doina Azoicăi epidemiológus (UMF Iași) a HotNews-nak elmondta: önmagában nem minden esetben veszélyes, de legyengült immunrendszerű betegeknél, különösen újszülötteknél és súlyos alapbetegségekkel küzdő gyerekeknél, gyorsan halálos fertőzést okozhat. Ezért tilos például élő virágokat behozni a kórtermekbe, mert a vázában lévő víz a baktérium táptalaja lehet.
A Ziarul de Iași értesülései szerint a fertőzött gyerekek mind súlyos betegségekkel kerültek a kórházba, többek között meningitis, Edwards-szindróma vagy epilepszia.
A rendőrség is vizsgálatot indított, miközben az Egészségügyi Minisztérium első szankciókat vezetett be a higiéniai szabályok be nem tartása miatt. A tragédia nemcsak a higiénés előírások betartását kérdőjelezi meg, hanem az egészségügyi rendszer átláthatóságát és a kórházi fertőzések elleni védekezés hatékonyságát is.
Nicușor Dan államelnök a tragédia után a közösségi oldalán fejezte ki együttérzését. Egy ilyen dráma szerinte elfogadhatatlan, ezért sürgős és átfogó vizsgálatra van szükség. Hangsúlyozta, hogy minden jelentést teljes terjedelmében nyilvánosságra kell hozni az átláthatóság érdekében.

.gif)
.gif)







.gif)
.gif)



