Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Autó száguldott át a Vatikán kapuján, egy férfit őrizetbe vettek

Bede Emőke
MTI
Május. 19. 2023. Péntek 07:43
Autó száguldott át a Vatikán kapuján, egy férfit őrizetbe vettek

Autó száguldott át csütörtök este a Vatikán keleti Szent Anna-kapuján, áttörve a svájci gárda és a vatikáni csendőrség két ellenőrző pontján – közölte a Szentszék.


A tájékoztatás szerint az autó először megközelítette a kaput, de a svájci gárda megtagadta a behajtást. A sofőr ezután tett egy fordulót. majd nekihajtott a bejáratnak. A vatikáni biztonságiak a jármű feltartóztatása végett megpróbálták kilőni annak első kerekét.


Annak ellenére, hogy a pisztolyból leadott lövés a bal első sárvédőt érte, az autó továbbhajtott egészen a Cortile di San Damasóig, vagyis az Apostoli Palota hátsó udvaráig. A sofőr ott felszólítás nélkül kiszállt járművéből és a biztonságiak őrizetbe vették. A 40 év körüli férfit haladéktalanul orvosi vizsgálatnak vetették alá. A vatikáni egészségügyi igazgatóság „pszichikai rendellenességet” állapított meg nála. A férfi jelenleg a vatikáni csendőrség fogdájában van őrizetben.


Egyelőre nem tudni, hogy Ferenc pápa az incidens közelében tartózkodott-e.


A katolikus egyházfőnek a Vatikánváros túloldalán van a szállása, a Szent Márta-házban.