Áramszünetekre kell készülni több településen is

A következő napokban több Szatmár megyei településen is tervezett áramszünetre készülhetnek. A szolgáltató karbantartási munkálatokat ütemezett, amelyek helyenként teljes, másutt részleges kimaradást okoznak. A menetrend a következőképpen alakul.
November 17-én, hétfőn Tasnádszarvad részleges áramszünettel indul, reggel kilenc és délután öt óra között. Másnap, november 18-án kibővül az érintettek köre: Kálmándon délelőtt négy órán át nem lesz áram, míg ugyanezen a napon a tasnádi Állomás utca egy része, Tasnádszarvad további területei, valamint Vadaspuszta is hosszabb, nyolcórás kimaradással számolhat.
November 19-én Csög település marad egész nap áram nélkül, reggel kilenctől délután ötig. Csütörtökön, november 20-án Érszentkirály és Érkisfalu teljes leállással érintett, november 21-én, pénteken pedig a krasznacégényi kolostor kerül sorra, ahol szintén egész napos kimaradást terveznek.
Az érintett települések lakóinak és vállalkozásainak érdekes időben felkészülni a kimaradásokra, különösen azokra az eszközökre figyelve, amelyek folyamatos áramellátást igényelnek. Az előre betervezett, illetve a váratlan meghibásodások nyomán történő áramkimaradásokat az ide kattintva elérhető weboldalon lehet nyomon követni.












