Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa


Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat - jelentette be hétfő délben a Vatikán.
Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén. Ez lesz a pápa negyvenegyedik külföldi látogatása 2013-as megválasztása óta. A pápa a Vatikán Állam vezetőjeként érkezik Magyarországra.
A már magyarul is közölt program szerint fogadja őt az államfő és a kormányfő is.
A katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában. Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond.
A pápa péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond. Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond. Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
A pápa hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.