Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

Ambrus Attila: „Nem hittem abban, hogy lesz még olyan nő, aki szül nekem gyerekeket”

Bajnai Botond
Blikk.hu
Február. 01. 2023. Szerda 07:32
Ambrus Attila: „Nem hittem abban, hogy lesz még olyan nő, aki szül nekem gyerekeket”
Ambrus Attila a börtön után teljesen új életet kezdett / Fotó: TV2

Tizenegy éve hagyhatta el a börtönt a Viszkisként elhíresült Ambrus Attila. Az egykori bankrabló, aki tizenhárom évet ült, a szabadulásakor gondolni sem mert arra, hogy az ő múltjával talál majd olyan nőt, akivel családot alapíthat.

 

A ma már sikeres keramikusnak jelenleg annyi dolga van a két kisgyermeke és a vállalkozása körül, hogy el is felejtette, a napokban volt a börtönből való szabadulásának évfordulója. Minderre a pótmamája emlékeztette.
 

– Amikor mondta, hirtelen feltörtek bennem az emlékek. Általában egy elítélt három hónappal korábban értesül a szabadulása napjáról, én viszont csak három héttel előtte tudtam meg. Az ügyészség ugyanis nem akarta megadni a jó magaviseletemért a kedvezményt, és sokáig ment a huzavona, a bíró viszont végül rábólintott – kezdte lapunknak az egykori bankrabló, aki már a szabadulása előtti napon elkezdte a börtönből elszállíttattni a holmiját.


– Más csak egy táskával távozik, én viszont egy egész kamiont megpakoltam a dolgaimmal. Amiket keramikusként készítettem bent, azoknak a felét kellett leadnom, a többit elraktam, készülve arra, hogy majd kint eladom őket. Negyven doboznyi terméket gyűjtöttem össze, valamint formákat és minden egyéb személyes holmimat. Azt mind kiadtam, én pedig másnap hajnali háromkor távoztam, a zsebemben 37 ezer forinttal.


A szabadulása után a hatóságok sokáig rettegtek attól, hogy újra bűnözni kezd, ezért az ismerőseit és a kinti kapcsolattartóját, a pótmamáját is alaposan lenyomozták. Attila azonban nem akart visszatérni a bűnözéshez.


– Emlékszem, amikor először bementem a bankba, lefagyott a rendszer, azóta oda nem is járok. Annyit fejlődött a technika, hogy a tévét és a telefont sem tudtam kezelni, mindent meg kellett újra tanulnom. Azt is nehezen szoktam meg, hogy mindenki felismer: amikor megjelentem az egyik újpesti étteremben, az emberek elkezdtek tapsolni nekem, én meg majd elsüllyedtem szégyenemben. Végül csak megtaláltam a helyemet, hála a börtönben kitanult szakmámnak. Sokáig kétségbe voltam esve, hogy miből fogok majd élni, ám három hónappal a szabadulásom után elmentem az első vásáromra Péteriben, ahol két óra alatt 450 ezer forintot kerestem az eladott flaskáimmal. Akkor éreztem először azt, hogy fog ez menni, lesz miből megélnem – mondta a keramikus, aki arra gondolni sem mert, hogy megadatik neki egy olyan család, amilyenben most él.


– A szabadulásom után a lányokkal sem volt egyszerű kapcsolatot teremteni. Akkor, 44 évesen, nem hittem abban, hogy lesz még olyan nő, aki szül nekem gyerekeket, hiszen korombeliek ezen már túl voltak. Másrészt egy családhoz olyan biztos anyagi és érzelmi háttér kell, amit – akkor azt hittem – sosem tudok megadni. Aztán találkoztam Rékával, aki mellett mindezt megélhettem, és ma már két gyönyörű gyermek édesapja lehetek – tette hozzá a Viszkis, aki hároméves kislányával vasárnap este látható majd a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok című műsorában.