Áldásos találkozó – partnerkapcsolatot ápoltak a Református Óvodák

,,Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézsaiás 9:6) – ezekkel az igei gondolatokkal indult a szatmárnémeti Református Óvodák és a tornyospálcai Áldás Óvodák idén novemberben tartott összejövetele.
A két ország óvodáinak testvérkapcsolata 2024 adventjében indult, egy tornyospálcai találkozóval. Idén Szatmárnémetiben találkoztak az óvodák munkaközösségeinek tagjai. Szeretettel, igével, ötletek sokaságával készültek a közös együttlétre.
A tornyospálcai csapatot Nt. Szántó József, lelkipásztor és az óvodák igazgatónője, Kristóf Ibolya kísérte el a hosszú útra. Az országba megérkezésük után, Károli Gáspár szülővárosába látogatott el a csoport, a Nagykárolyi Károlyi-kastélyba.

Ezután, a nap második felében, a magyarországi vendégek betekintést nyerhettek a szatmárnémeti Pitypang Református Óvoda és az Árva Bethlen Kata Református Óvoda mindennapjaiba. A Pitypang Református Óvoda óvónői egy bemutatót tartottak, amely során a Kerekítő Manó innovatív projektet mutatták be, illetve a vendégek megtekinthették az óvoda épületét is. A pedagógusokat Nt. Ilonczai Zsombor is köszöntötte.

A tartalmas napot az Árva Bethlen Kata Református Óvodában zárták, ahol az óvoda pedagógusai egy kávézással és sütemények elfogyasztásával egybekötött szakmai beszélgetésre várták úgy az Áldás Óvodák munkaközösségét, mint a szatmárnémeti Református Óvodák óvónőit is. Nt. Maior Erneszt igével és egy megható történettel fogadta az egybegyűlteket, majd Szilágyi Noémi, a szatmárnémeti Református Óvodák óvodavezetője is intézett néhány kedves szót a jelenlévőkhöz.

Az óvodák közösségei egyöntetűen vallják: ezeken az alkalmakon rengeteget tanulhatnak egymástól, ötleteket oszthatnak meg, új élményekkel gazdagodnak és új lendületet is kapnak.
Szilágyi Noémi, a szatmárnémeti Református Óvodák óvodavezetője elmondta: ,,A Velük töltött idő megerősítette bennünk, hogy a közös értékek, a gyermekek iránti elhivatottság és a szeretet valódi hidat képeznek közöttünk – országhatárokon innen és túl. Bízunk benne, hogy kapcsolatunk tovább erősödik, és még sok közös alkalom vár ránk a jövőben. Isten segítségét kérjük az elkövetkező alkalmakra is!”

A találkozó egyértelművé tette, milyen értékes a két intézmény testvérkapcsolata. A közös programok és szakmai bemutatók gazdagították a pedagógusokat, és megerősítették azt a törekvést, hogy a jó viszony és az együttműködés ápolása továbbra is közös szívügyük maradjon.
Bajnai Melinda-Orsolya, óvodapedagógus


.gif)
.gif)







.gif)
.gif)


