A volt felesége kiakadt Fekete Dávidra: a kisfiuk balesete miatt a gyámügy is kivonult


Súlyos baleset érte Fekete Dávid egyik kisfiát, amíg a 320 millió forintos csalással vádolt énekes előzetes letartóztatásban volt. Ezt a volt megasztáros állította abban az interjúban, amelyet a büntető tárgyalására várva, házi őrizetben adott a Fókusznak.
– Elkezdődött a válóperes tárgyalásom, ahol a feleségem elmondta, hogy az egyik kisfiam kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig intenzíven volt – mondta el Fekete Dávid, akit állítása szerint teljesen váratlanul ért, hogy az előzetes letartóztatása alatt a felesége elindította a válópert.
Az ellentétek ellenére az egykori házasok civilizált kapcsolatban vannak egymással a gyerekeik érdekében. A feleség, Horváth Regina ügyvédje, dr. Pikali Petra szerint ennek az is része volt, hogy megegyeztek, nem beszélnek nyilvánosan a kisfiú balesetéről. Fekete Dávid szerda esti nyilatkozata azonban felborította ezt a megállapodást.
– Ügyfelemmel döbbenten állunk a szerdán az RTL Fókusz riportjában elhangzottak előtt, mert Horváth Regina és Fekete Dávid korábban megállapodtak abban, hogy ezek az információk nem kerülnek nyilvánosság elé, mert ez mindkettőjükben mérhetetlen fájdalmat okozott. Ügyfelemben ez a riport különösen mély sebeket tépett fel, hiszen minden szülőnek a legnagyobb félelme az életében, ha a gyermekének baja esik – kezdte Horváth Regina jogi képviselője, aki azt is elmondta, egy ilyen szerencsétlen baleset után a hatóságok vizsgálatot indítanak.
– Ez egyébként lezárult, a gyámügy környezettanulmányt készített, és mindent rendben talált. Ezzel egy időben Fekete Dávidot a hatóság nyilatkoztatta, aki akkor tudomásunk szerint elmondta, hogy Reginát jó anyának tartja. Véletlen baleset – sajnos – bármikor bárkivel előfordulhat – jelentette ki dr. Pikali Petra, aki azonban részleteket nem akart elárulni arról, mi történt pontosan azon a napon.
Az ügyvédnő azt is hozzátette, azért sem érti Fekete Dávid nyilatkozatát, mert Regina mindent megtett azért, hogy közös ikerfiaik mély kapcsolatot alakíthassanak ki az édesapjukkal.
– Ügyfelemnek kizárólagos szülői felügyeleti joga van az ikrek felett, és maximálisan betartja a gyermekekkel kapcsolatban a bírósági ítéletben foglalt kapcsolattartási szabályokat, mi több, ettől a legtöbb alkalommal el is tekintett a gyermekek érdekében, hogy az édesapjuk bármikor láthassa őket. Mindemellett Horváth Regina eddig az ellen sem emelt kifogást, hogy a közösségi médiában, különösen nagy nyilvánosság előtt Fekete Dávid a gyermekek fotóit rendszeresen használja, holott ügyfelem erre engedélyt nem adott – magyarázta dr. Pikali Petra, aki szerint a továbbiakban Horváth Regina semmilyen sárdobálásba nem szeretne belemenni a családi béke érdekében.
További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.