A távoltartási végzés kevés, az elektromos nyomkövető életmentő lehet

Több hatósági vizsgálat is zajlik Teleorman megyében, miután egy háromgyermekes anyát volt partnere halálra késelt, ráadásul a brutális gyilkosságnak az egyik gyermek a szemtanúja is volt. Az ügy országos felháborodást váltott ki, hiszen a férfi korábban emberrablás és nemi erőszak gyanújával is a rendőrség látókörébe került, mégis szabadlábon maradt. Most azt próbálják kideríteni, hibáztak-e a rendőrök és az ügyészek, és ha igen, hol siklott ki a rendszer.
A belügyminisztérium szóvivője, Georgian Drăgan szerint az Országos Rendőrfelügyelőség több részlege jelenleg is vizsgálódik a Teleorman megyei rendőrfelügyelőségnél és annak alárendelt egységeinél. Közben a Legfőbb Ügyészség is belső ellenőrzést rendelt el a megyei ügyészségen, hogy kiderüljön, mindent megtettek-e a tragédia megelőzéséért.
Drăgan elmondása szerint a nő számára szeptember 22-én állítottak ki ideiglenes távoltartási végzést, öt napos hatállyal, amit a bíróság később hat hónapra meghosszabbított. A nő néhány nappal később, szeptember 26-án újabb panaszt tett, amelyben nemi erőszakkal, jogellenes forgva tartással és a távoltartási végzés megszegésével vádolta meg a férfit. A rendőrség büntetőeljárást indított, orvosszakértő vizsgálta meg a nőt, az iratok pedig az ügyészségre kerültek, ám a gyanúsítottat nem tartóztatták le.
Az eset ismét ráirányította a figyelmet a családon belüli erőszak méreteire Romániában. Bár Drăgan szerint idén 19 százalékkal kevesebb ilyen bűncselekményt regisztráltak, mint tavaly ilyenkor, a számok továbbra is riasztóak: a rendőrség több mint 11 ezer ideiglenes távoltartási végzést adott ki, ebből több mint 4000-et a bíróság is megerősített. Emellett az áldozatok további 10 ezer esetben közvetlenül a bíróságtól kértek védelmet.
A szóvivő közölte továbbá azt is, hogy az év során mintegy 4000 távoltartási végzés megszegését vették jegyzőkönyvbe a rendőrök. Drăgan szerint ezekben az esetekben a hatóságiak gyorsan közbeléptek, több agresszort őrizetbe vettek, sőt néhányukat le is tartóztatták. A szóvivő ugyanakkor kiemelte: azon 1500 nő közül, akik beleegyeztek az elektronikus nyomkövetésbe, egyik sem vált újabb bűncselekmény áldozatává. „Ez is bizonyítja, hogy az elektronikus karkötők valódi védelmet jelentenek” – fogalmazott Drăgan, hozzátéve, hogy a rendőrség több civil szervezettel együtt kampányt indított, hogy minél több áldozat igénybe vegye ezt a védelmi formát.
Szatmár megyében is vannak rendkívül súlyos esetek
Sajnos Szatmár megyében sem idegen a súlyos, akár életveszélyes támadásig eszkalálódó családon belüli erőszak. Jól mutatja ezt egy augusztusi erdődi eset is, amely akár halállal is végződhetett volna. Egy Szatmár megyei asszony harminchat évnyi házasság után döntött úgy, hogy segítséget kér. A nő elmondása szerint a házasság elején még csak „apróbb problémák” voltak, egy-egy pofon, indulatos szó, ám az évek múltával a bántalmazás mindennapossá vált. A férfi egyre többet ivott, és egyre gyakrabban emelt kezet a családjára. Egy alkalommal egyik fiukat is megvágta egy karddal, de a fiú a feljelentést végül visszavonta édesanyja kérésére.
Idén augusztus 5-én minden korábbinál erőszakosabb támadásra került sor: a részeg férfi késsel vágta meg felesége nyakát. A nőnek szerencsére sikerült telefonon segítséget hívnia, fiuk a helyszínre sietett, és a hatóságok rövid időn belül elfogták a menekülő férfit. A bántalmazót előzetes letartóztatásba helyezték, családtag ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt bíróság elé állítják.
A nő emellett szeptember elején a Szatmárnémeti Bírósághoz fordult, és sikerült elérnie, hogy a férje ellen egyéves távoltartási végzést rendeljenek el. Az ítélet szerint a férfi nem közelítheti meg sem az otthonát, sem a nő munkahelyét. Tilos emellett minden kapcsolatfelvétel: sem telefonon, sem levélben nem keresheti meg feleségét.
Szatmár megyei adatok az első nyolc hónapból
Szatmár megyében az idei év első nyolc hónapjában több mint 19 százalékkal csökkent a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények száma a tavalyi év azonos időszakához képest: 2024-ben 281, idén 225 esetet jegyeztek fel. A legnagyobb visszaesést a bántalmazás és más erőszakos cselekmények kategóriájában regisztrálták, ezek száma 137-ről 84-re csökkent. Ugyanakkor enyhe növekedés figyelhető meg a fenyegetés (19-ről 23 esetre) és a távoltartási parancsok megszegése (2-ről 9, illetve 20-ról 28 esetre) terén. A legtöbb bűncselekményt továbbra is a fizikai bántalmazás teszi ki, amely az összes eset 62,6 százalékát jelenti (84 ügy).
A rendőrséget az első nyolc hónap során 1 575 alkalommal riasztották feltételezett családon belüli erőszak miatt. A bejelentések nyomán a hatóságok 106 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki, ezek közül 68-at a bíróság később végzéssé alakított. A végzések mellett 39 esetben döntött úgy a bíróság, hogy az elkövetőt elektromos nyomkövető viselésére kötelezi.
Megyénkben 2024. január 1. óta működik a nyomkövetős rendszer, ennek részleteiről ide kattintva elérhető cikkünkben írtunk.









