„A szeretet soha el nem fogy” – Picuravató a Református Gimnáziumban

Mintha maga az idő is lassabban lélegzett volna csütörtök délután. A Református Gimnázium díszterme megtelt élettel, örömmel, várakozással – zsibongó ötödikesekkel, meghatott szülőkkel, mosolygó nagyszülőkkel, tanárokkal, akik már messziről felismerték a gyerekek izgatott csillogását.

A Picuravató ünnepség olyan volt, mint egy finom szövésű ünnepi szőttes: mindenki hozott bele egy szálat, egy mosolyt, egy jókívánságot, egy dallamot.

Amikor a közös éneklés egyetlen szívvé formálja a közösséget

Ahogy felcsendült az első dal, a terem megtelt a gyerekhangok tiszta fényével. Gitár és furulya kísérte az éneket, mintha az őszi délután levegőjét is meg akarnák szelídíteni. Tolnai Zelma tanárnő mozdulatai irányították a zenét, de valójában a gyerekek öröme volt az, amely mozgásba hozta a hangokat.

Varga Szilárd Csaba iskolalelkész áhítata olyan volt, mint egy lágy kézfogás: emlékeztetett arra, hogy a szeretet az, ami megtart, ami átemel a bizonytalan pillanatokon, ami összeköti azokat, akik egy útra lépnek. „A szeretet soha el nem fogy” – s ebben a mondatban ott volt minden új kezdet és minden régi ragaszkodás.

Az igazgató, Póti Eduárd János szavai mintha kinyitották volna azt a kaput, amelyen keresztül az ötödikesek átléphetnek a bizonytalan kisiskolás létből a gimnazistává érés felé vezető útra.

Az ötödikesek meséje: két hónap egyetlen lélegzetben

Mátyás Erika osztályfőnök vezetésével a friss gimnazisták mesévé szőtték az elmúlt két hónap minden örömét és nehézségét. Elmondták, hogyan búcsúztak Andi tanitól, aki eddig a kezében tartotta a világukat, és hogyan léptek be egy új, izgalmas univerzumba új tanárokkal, új tárgyakkal, új barátságokkal.

Olyan volt a produkció, mintha Disney-mesék színei és dallamai költöztek volna a díszterembe. A háttérben pedig Bodnár Áron zongorája szólt – finoman, derűsen, mintha ő is mesélni akarna a billentyűk nyelvén.

A hatodikosok üzenete: szeretet, amely elkísér

A hatodikosok műsora – Higyed Gyöngyi tanárnő irányításával – mintha egy kis fáklya lett volna, amelyet óvatosan nyújtottak át az ötödikeseknek. Ők is a szeretetről meséltek – arról a szeretetről, amely nem fogy el akkor sem, amikor a gyerekek egy új fejezethez érkeznek. A zongorakíséretet Nagy Máté játszotta; játéka felemelte, körbeölelte az ünnepség minden pillanatát.

Rédai Gabriella osztályfőnök egy Szülinaptárt adott át ajándékba az ötödikeseknek – egy szép, vidám, közösséget jelképező meglepetést, amely most már az osztálytermük falán őrzi a „mi így tartozunk össze” üzenetét.

A szeretetvendégség, ahol mindenki hazaér egy kicsit

Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult. A gyerekek örömmel meséltek, a szülők büszkén hallgatták őket, a tanárok mosolyogva álltak meg egy-egy szó erejéig. A beszélgetések zsongása olyan volt, mint egy színes kavalkád, amelyben mindenki megtalálta a maga helyét.

Ezen a délutánon a Református Gimnázium nem csupán egy iskola volt. Otthon volt. Közösség. Család.

És talán mindannyian éreztük: van valami, ami minden változás fölött ott lebeg, ami összeköti az embereket, ami megmarad, akkor is, ha minden más változik.

Ez pedig nem más, mint a szeretet – amely valóban soha el nem fogy.

Lovász Erzsébet magyartanár