A szeretet hosszútűrő – Interjú Mátyási Gerda Georgina lelkipásztornővel

Öt év szünet után ismét van önálló lelkipásztora a Józsefházai Református Egyházközségnek. “Úgy gondolom, hogy nem csak a lelkipásztorra, hanem az egyes emberre is igaz, hogy ha az őszinte szeretet ott lakozik az ő szívében, akkor bármilyen akadállyal álljon is szemben, legyőzheti azt.” – vallja Mátyási Gerda Georgina lelkipásztornő, akivel az alábbi interjú során jobban megismerkedhetünk.  

Van-e életigéd? Melyik az és miért? Többet is említhetsz.

Bevallom őszintén, nem könnyű választani az igék közül, hiszen sok szép és hozzám közel álló bibliai vers, illetve történet található a Szentírásban. Két bibliai igeszakaszt idézek. Az egyik az első korinthusi levél 13. részében olvasható: “A szeretet hosszútűrő… Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.” Pál apostol részletesen beszél a szeretet himnuszában arról, hogy milyen is az az érzés, amellyel felebarátaink felé kell fordulnunk. Az Úr Jézus a maga életének példáján keresztül bizonyította – főként élete legnehezebb pillanataiban – hogy a szeretet valóban mindent elfedez és eltűr. Úgy gondolom, hogy nem csak a lelkipásztorra, hanem az egyes emberre is igaz, hogy ha az őszinte szeretet ott lakozik az ő szívében, akkor bármilyen akadállyal álljon is szemben, legyőzheti azt. A másik igeszakasz a Jelenések könyve 2. fejezetében olvasható: “Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” Ez a bibliai vers két okból fontos számomra. Először is bár a lelkipásztornak számos pozitív adottsággal kell rendelkeznie a szolgálat terén, mégis ha egyet kiemelhetnék, amelyet elengedhetetlennek tartok, az a hűség lenne. Nem csupán azért, mert ezzel kapcsolatban fogadalmat tettem, hanem azért is, mert Jézus Krisztus szolgájaként nekem is felelősségteljesen kell viseltetnem a nyájam iránt és ragaszkodnom kell minden rám bízott emberhez. Ha szükséges, egy időre a kilencvenkilencet is ott lehet hagyni, hogy a századikat megkeressem. Úgy gondolom, hogy Isten iránti hűségemet is az által tudom megmutatni, ha a gyülekezet iránt is hűséges vagyok. Másodszor pedig, életem talán legkülönlegesebb pillanatában hangzott el felém ez a vers. Amikor lelkipásztorrá szenteltek tavaly, június 10-én Hegyközszentmiklóson, Nt. Dr. Király Lajos, esperes úr ennek az igének az alapján tolmácsolta felém Isten áldását.

Hogyan vezetett az életutad idáig? Mondjnéhány dolgot magadról!

Szatmárnémetiben születtem 1994. augusztus 31-én. Szüleimnek egyetlen gyermeke vagyok. Sárközújlakon töltöttem a gyermekkoromat. Máramarosi gyökerekkel is rendelkezem, hiszen édesapám hosszúmezei származású. Az általános iskolát Sárközújlakon végeztem, majd innen az utam a Szatmárnémeti Református Gimnáziumba vezetett, ahol filológia szakon tanultam. 2013-ban érettségiztem. Tekintettel arra, hogy ezen a szakon végeztem, édesapám szerette volna, ha tanárnő lett volna belőlem (német vagy magyar). Ennek az óhajának eleget tettem, és sikeresen felvételiztem német nyelvből a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a német volt a fő nyelv, a magyar pedig a másodnyelv. Bevallom őszintén, soha nem szerettem a nyelveket.

Filológia osztályban is azért tanultam a teológiaszak helyett, mert a bibliaismeret mellett még nagyon érdekelt a földrajz és a történelem is. Ahogy teltek a napok az egyetemen, egyre inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem az az én helyem, nem érzem ott jól magam. Ekkor komoly elhatározásra jutottam, amely szinte pálfordulást jelentett az életemben: ott akartam hagyni a bölcsészkart és felvételizni akartam a kolozsvári teológiára. Isten segedelmével sikeresen felvételiztem az egyetemre 2014-ben, amelyet csak 2021-ben fejeztem be, ugyanis ösztöndíjjal tanultam a Lipcsei Egyetem Teológia Karán 2019-2020 között. Ezt az évet nem számították nekem bele a hatéves képzésbe Kolozsváron. 2020-2021 között a Nagyvárad-csillagvárosi gyülekezet gyakornoka voltam. A segédlelkészi évemet szülővárosom legrégebbi gyülekezetében töltöttem, a Szatmár-Németi Református Egyházközségben, amelyért mindig hálás leszek Istennek és mindig büszke leszek arra, hogy ennek a gyülekezetnek lehettem a segédlelkésze.

A Németi Gyülekezet az otthont jelentette számomra. Ráadásul nem csak a gyülekezetnek köszönhetek sokat, hanem a principálisomnak is, Nt. Kiss József, főjegyző úrnak, akitől nem csupán mint lelkipásztortól, hanem mint embertől is sokat tanultam. Nem véletlenül választottam a korábban említett bibliai szakaszokat életigeként. Hiszen mindig ő intett engem a türelemre és a szeretetre. A püspök úr áthelyezett engem a Nagykároly-kertvárosi gyülekezetbe beosztott lelkipásztorként, ahol kilenc hónapot töltöttem. Ez idő alatt nagyon sokat gondoltam vissza az enyéimre a Szatmári Egyházmegyéből és vissza is akartam jönni. Februárban imaheti szolgálatot teljesítettem a Bihari Egyházmegyében, és rá néhány napra közölték velem, hogy szeretnének meghívni lelkipásztorukként. Gondolkodási időt kértem, hiszen egy ilyen fontos döntést nem lehet meghozni néhány perc alatt. Akkoriban kissé már reménytelennek láttam, hogy visszajöhetek ebbe az egyházmegyébe. Azonban márciusban megtapasztaltam az igazságát annak a bibliai versnek, hogy „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Ugyanis én zártam az idei imahetet Józsefházán. A záró alkalom alapigéje is az imádsággal kapcsolatos. Szinte leírhatatlan volt az örömöm, amikor esperes úr értesített a meghívással kapcsolatban. Istennek hála, június 1-től már a józsefházai gyülekezetben szolgálok önálló lelkipásztorként.

Miért választottad a lelkipásztori hivatást?

Három oka is van annak, hogy e mellett a hivatás mellett döntöttem. Egyrészt fontosnak tartom elmondani, hogy vallásos családban nőttem fel. Szüleim és nagyszüleim is rendszeresen részt vettek az istentiszteleteken és persze engem is elvittek a templomba. Édesapám már nagyon sok éve részt vesz az egyházi életben. Eleinte presbiterként, ma pedig már főgondnokként. Gyermekként én is szerettem részt venni a gyülekezet életében. Akármilyen ünnepség vagy egyéb alkalom volt, mindig szívesen szavaltam. Ahogy telt az idő, ez az érzés erősödött bennem. Másrészt mindig szerettem (persze jó értelemben) foglalkozni az emberekkel, és ha tudtam, akkor segítettem, akár egy kedves gondolattal, akár konkrét cselekedettel. Ezt részben azzal tudom magyarázni, hogy egykeként nőttem fel és vágytam a közösségre. A harmadik oka a választásomnak, hogy valamilyen formában szerettem volna kifejezni a hálámat Istennek azért a sok meg nem érdemelt gondoskodásért és segítségért, amit Tőle kaptam életem során.

Milyen terveid vannak Józsefházán?

Röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy a gyülekezeti élet fellendítése. Közel öt évig nem volt saját lelkipásztora a gyülekezetnek, és látom egyes gyülekezeti tagokon, hogy vágynak arra, hogy nálunk is legyenek események. Tekintettel a több évig tartó templomfelújításra, kevés rendezvényt szerveztek. A lehetőségekhez képest igyekszem ezt megvalósítani. Múlt héten tartottuk a vakációs bibliahetet, amelyen gyülekezetünk szinte összes gyermeke részt vett. A záró nap meg is fogalmazta az egyik kisfiú, hogy nem bánná, ha évente többször szerveznénk ilyet. Szeptember 9-én 15:00 órai kezdettel tartjuk a Hazatérés napját gyülekezetünkben. Ünnepi meghívottunk Nt. Dr. Visky Sándor-Béla, teológiai professzor és természetesen a családtagok is meg vannak hívva. Azért gondoltam rá, mert ő innen származik, itt töltötte gyermekkorát, és egyébként öt évig ő volt az évfolyamvezető tanárom az egyetemen. Örömmel tudok arról is beszámolni, hogy megalakult a Nőszövetségünk, amely a Ráthonyi Margit nevet viseli. Elkészült a zászlónk is, amit magunkkal vihetünk Diósadra, a Nőszövetségi Konferenciára. A terveim között szerepel továbbá a családlátogatás, a kórus megalakulása, nőszövetségi bibliaórák megtartása, Idősek vasárnapja (ennek pontos dátumát egyelőre nem tudom).

Szerinted a lelkipásztori szolgálat melyik területén tudod kamatoztatni legjobban tálentumaidat?

Mint már említettem, gyermekkorom óta szeretek emberek előtt, emberek számára beszélni. Isten megáldott azzal a tálentummal, hogy nem vagyok lámpalázas. Így ezt az adottságomat mindig fogom tudni kamatoztatni. Segédlelkészként minden területen kipróbálhattam magam a Németi gyülekezetben. Azonban, ha egyet meg kell neveznem, akkor az a Nőszövetség. Mindig nagyon áldásosak és lelkileg feltöltőek voltak a bibliaórák, ugyanis az igemagyarázatot mindig kötetlen beszélgetés követte. Remélem, hogy itt, Józsefházán is hasonlóan fogom érezni magam. Valószínűleg azért áll hozzám közelebb ez a terület, mert én magam is nő vagyok. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a szolgálatok terén a legnagyobb szükség a lelkipásztorra a gyermekek és a fiatalok között van. Előre láthatóan ezen a területen lesz a legtöbb feladatom. Bízom abban, hogy Isten segítségével és a Tőle kapott tálentumokkal ezt is meg fogom oldani.

Forrás: refszatmar.eu