A szatmári svábok szenvedése nem csupán az ő tragédiájuk volt. Jubileumi megemlékezés a Kálváriában

Az emlékezés jegyében telt a Szatmár megyei sváb közösség számára a vasárnap, ugyanis 80 évvel ezelőtt, a második világháború végén kb. ötezer ártatlan embert hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. A svábokat ért megpróbáltatások emlékére a szatmári Kálvária-templomban szentmisét tartottak, majd megkoszorúzták a templomkertben található emléktáblát is.

A szentmisén megjelenteket Fanea József, a német közösség plébánosa köszöntötte, arra invitálva őket, hogy a deportáltak lelki üdvéért gyújtsanak mécsest. Míg az oltár előtt elhelyezett asztalon egymás után gyúltak az emlékezés lángjai, addig a kivetítőn a Szatmár megyei svábok életét megörökítő fényképek peregtek, a fiatalok pedig a sváb közösség történetét olvasták fel a hallgatóságnak.

Ezt követően a plébános így folytatta: „A testnek sok tagja van, de valamennyi tag egy test. Ha az egyik tag szenved, vele együtt szenved valamennyi tag. Ma azért gyűltünk össze ebben a templomban, hogy emlékezzünk, és imádkozzunk azokért a szatmári sváb testvéreinkért, akiket a második világháború után igazságtalanul és embertelenül hurcoltak el a Szovjetunió munkatáboraiba. Az emlékezés fájdalmas, de szükséges. Nem csupán azért, hogy tiszteletet adjunk az áldozatoknak, azoknak, akikkel ez megtörtént, hanem azért is, hogy tanuljunk belőle, és megértsük, milyen hatalmas felelősségünk vagy egymás iránt, mint egy test tagjai. [...] Az egyház nem csupán intézmény, hanem Krisztus teste, ahol mindenki egyformán fontos, mindenki értékes. Amikor az egyik tag szenved, a többi nem maradhat közömbös. A szatmári svábok szenvedése nem csupán az ő tragédiájuk volt, hanem az egész közösségé. Az elhurcoltak szenvedése olyan fájdalom, amit nehéz szavakba önteni: otthonukat elvesztették, családjukat szétszakították, emberi méltóságukban alázták meg őket. Mégis sokan ezekben a nehéz időkben megtapasztalták a hit erejét!“

A plébános hangsúlyozta, az emlékezés nem csak múltidézés, hanem a jelen és a jövő formálása, és a közösségnek emlékeznie kell, hogy tanulhasson a történtekből, hogy hasonló igazságtalanság ne történhessen meg még egyszer. Fanea József biztosította hallgatóságát, hogy Jézus áldozata óta minden ártatlannal ott szenved az Isten, így megmutatva, hogy az ember nincs egyedül, nem hagyta őt magára. A plébános zárásként arra intette a híveket, hogy kövessék Jézus példáját, azaz együttérzéssel helyezzék oda magukat a szenvedők mellé, és ne engedjék, hogy hasonló tragédiák a mában ismét megtörténjenek.

A szentmise után a közösség a templomkertbe vonult, ahol énekszóval kísérve elhelyezték koszorúikat a deportált svábok emléktáblájánál.

A nap második felében az események helyszíne az Árpád (V. Lucaciu) utcai Svábház volt, ahol a sváb férfikórus mellett fellépett az Air kórus, Császár Adalbert tanítványai, a Johann Ettinger Német Tannyelvű Elméleti Líceum és a Gemeinsam Ifjúsági Szervezet közös gyermek– és ifjúsági tánccsoportja.