A szamoskóródi parókia bővítésének és megújításának rövid krónikája

A szamoskóródi református presbitérium nagyot álmodott, de Isten többet adott! Röviden így lehetne összegezni az elmúlt évek megvalósításait a Szamoskóródi Református Egyházközség életében, különös tekintettel a lelkészi lakásra vonatkozóan.

A presbitérium évek óta dédelgette a nagyobb és korszerűbb parókia álmát. Erre a célra külön alapot hozott létre a vezetőség, amely az évek során szépen gyarapodott. Így történt, hogy 2019 januárjában az egyházközségi közgyűlés jóváhagyta a parókia megnagyobbítását, amelynek látványtervét már akkor megtekinthették az egyháztagok. Nagy lelkesedéssel kezdtünk hozzá a szükséges iratok és engedélyek beszerzéséhez, de hamar be kellett látnunk, hogy ez korántsem olyan egyszerű, mint gondoltuk. Amikor egy problémát megoldottunk, azonnal két másik jelentkezett helyette. Addig próbáltunk kiigazodni a bürokrácia útvesztőiben, míg végül kifutottunk az időből, beköszöntött a tél, s abban az évben nem sikerült hozzákezdeni az építési munkálatokhoz. Utólag ezért is hálásak vagyunk Istennek, mert az építési alapban közben gyarapodtak az anyagi javak. A gyülekezeti tagok és más segítőkész emberek az adományaikkal kifejezték, hogy a szívükön viselik ezt az ügyet.

A téli és kora tavaszi hónapokban, ha a téglák nem is épültek egymásra, de az engedélyezési iratok dossziéja szépen vastagodott, míg végre 2020 májusában kézhez kaptuk az építési engedélyt.  Időközben kiderült, hogy a régi épület alapozása igen gyenge, ezért első lépésként azt kellett megerősíteni. Ezután elkezdődtek az új épületrészek alapozási munkálatai, majd a falak, s végül a tető. Az építők szorgalmának és szakértelmének köszönhetően az épület július végére elkészült. Ez volt az az állapot, amit célként tűztünk ki az év elején, ezért hálaadással örültünk a közel száz lapméterrel megnőtt parókiának.

A kezdeti elképzelés az volt, hogy miután pirosban elkészül az épület, ismét egy pénzgyűjtési akcióba kezdünk, és néhány éven belül folytatjuk a belső munkálatokkal. Mi így gondoltuk, de a jelek szerint Isten másként vélekedett. Ugyanis azt követően, hogy minden anyagot és munkadíjat kifizettünk, csodálkozással állapítottuk meg, hogy még mindig vannak anyagi tartalékaink az építési alapban. Ennek és a kivitelezők rugalmasságának köszönhetően szeptemberben már folytatódott is a munka a villanyszereléssel, a vakolással, a mennyezet kiépítésével, a szintkiegyenlítő betonnal és az új fürdőszoba csempézésével. A gyülekezeti tagok adományai mellett a vállalkozók nagylelkű támogatásaiban is részesültünk. Egyesek az anyagköltségben adtak jelentős kedvezményeket, mások a munkadíjjal tettek ugyanígy. Külön öröm, hogy egy irodát is építhettünk, amelynek az anyagköltségeit gyülekezetünk nőszövetsége finanszírozta. Akkor érkezett a váratlan segítség, amikor szükség volt rá. A célt ismertük, de az oda vezető út legtöbbször homályos volt. Csodálatos volt megtapasztalni ez út során, hogy az Úr mindig hozzásegített a következő lépéshez.

Október végére már csak az utolsó simítások maradtak, legalábbis ezt gondoltuk mi, de Isten megint másként alakította az eseményeket. Mi a három gyerekkel átköltöztünk a gyülekezeti házba három hétre, ami végül három hónap lett. A parókia régi épületében kisebb felújítási munkálatokat terveztünk: a nedves vakolat eltávolítása, majd újravakolása; a szobák festése; új parkett lerakása; a villanyvezetékek cseréje. Még ma is mosolyt csal az arcomra, hogy a villanyszerelőket arra kértem, hogy minél kisebb kárt okozzanak a vakolaton, mert csak egy festésre készülünk. Ezzel szemben, amikor megérkeztek, a csupasz falak látványa fogadta őket. Az történt ugyanis, hogy amikor elkezdtük a javításokat, beindult a dominóhatás. A parkett alatt a beton annyira rossz állapotban volt, hogy újra kellett önteni. A nedves vakolat eltávolításakor a fél szobáról leszakadt a háló és a glettréteg. Kiderült, hogy majdnem minden szobát újra kell vakolni. Az új vakolat után az ki kirajzolódott, hogy új mennyezetre is szükség van. A falakat injektálni kellett, hogy meggátoljuk az újabb nedvesedést. Végül a kivitelező nagylelkű felajánlásának köszönhetően a konyhát és a régi fürdőszobát is felújítottuk.

2021. január utolsó napjaiban költöztünk vissza az immár tágas, szép és egészséges lelkészi lakásba. Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy a régi vegyestüzelésű kazán nem bírta felfűteni a több mint száznyolcvan négyzetméter alapterületű épületet, ezt a helyzetet tovább súlyosbította a hőszigetelés hiánya. Egy hónappal később, mindannyiunk örömteli meglepetésére, megjelentek a szorgalmas munkások, akik egy-két hét alatt elvégezték az utólagos hőszigetelést. A nyár folyamán, egy tiszteletbeli presbiterünk nagylelkű adományának köszönhetően, kicseréltük a kazánt egy megfelelő teljesítményűre, s így már nyugodtan készültünk a télre. Ősszel aztán színes nemesvakolat került a parókia falára, a lépcsőkre pedig járólap, s végül a járdák megöntésével zárult az építkezés.

Itt én is zárhatnám a beszámolóm, de még van egy ráadás, amiért hálásak vagyunk. Sokakkal ellentétben mi már január második hetében kaptunk egy villanyszámlát, aminek az összege megrázó volt. Elkezdtünk számolni, és rájöttünk, hogy ha ez így megy tovább, akkor a villanyszámlákat a jövőben csak nagy kínnal-keservvel tudjuk fizetni. Ezért döntöttünk egy napelemes rendszer kiépítése mellett. Isten újból az elképzeléseink felett vezetett minket, mert a döntéstől számítva két hónappal később, már működőképes is volt a napelemes rendszerünk, ami a számítások szerint, a parókia és a gyülekezeti ház villanyáram költségeit megszünteti.

Mindezek után, Dávid király szavaival mondunk köszönetet: „most azért, ó, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük fenséges nevedet” (1 Krónikák 29, 13). Hálát adunk az Úrnak, hogy méltónak talált minket erre a munkára. Hálát adunk, hogy sokak szívében ébresztett adományozó és segítő szándékot. Hálát adunk, hogy olyan kivitelezők végezték a munkálatokat, akik elváráson felül teljesítettek. Hálát adunk a holland barátaink segítségéért és a németországi GAW alapítvány támogatásáért. Hálát adunk az imáink meghallgatásáért. Hálát adunk, hogy a gyülekezet főgondnoka, gondnoka, presbitériuma, nőszövetsége és majdnem minden tagja egy szívvel és egy lélekkel fáradozott, imádkozott és a munka végeztével örvendezett. Sokak nevét kellene itt felsorolnom, de nem teszem, mert hiszem, hogy fontosabb, ha az ő nevük „fel van írva a mennyben” (Lukács 10, 20).  Egyedül Istené a dicsőség!

Erdei-Árva István lelkipásztor beszámolója