A Sárközújlaki Általános Iskola csapata nyerte a Petőfi nyomában című interdiszciplináris vetélkedőt


Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a szatmárnémeti Ion Creanga Általános Iskola pénteken interdiszciplináris vetélkedőt szervezett 5-8. osztályos diákok számára. A versenyre 16 csapat érkezett szerte a megyéből.
A szatmárnémeti Ion Creanga Általános Iskola már az előző években is megünnepelte Petői Sándor születésnapjának évfordulóját, viszont idén úgy döntöttek, egy izgalmas és rendhagyó, interdiszciplináris vetélkedőt szerveznek, melyre 3 fős csapatokat vártak szerte a megyéből.
A versenyt az iskola pedagógusai, Arleta Tașcău – igazgató, Laczka Katalin – aligazgató, Jager-Péter Mónika – magyartanár, Mic Katalin – történelem tanár, Pesek Attila – földrajz tanár, valamint Borbély Szilvia – rajztanár szervezték azzal a céllal, hogy felkeltsék a tanulók érdeklődését a kulturális értékeink, ezáltal Petőfi életútja iránt.
A versenyt megelőzően a résztvevőket Jager-Péter Mónika főszervező köszöntötte, majd ismertette a vetélkedő szabályzatát. Elmondta, hogy 1846-48 között Petőfi többször járt Szatmár megyében, ahol számos meghatározó élményben volt része, mi több a szerelem is itt talált rá. Éppen ezért a verseny feladatait is ezen tematika köré építették.
A résztvevő csapatok játékos, de egyúttal ismeretterjesztő feladatokat kaptak. Volt betűrács, keresztrejtvény, képes feladatok, puzzle-kirakás, illetve rajzzal is készültek a versenyzők, mely által egy tetszőleges Petőfi-verset interpretálhattak.
A verseny feladatait 4 tagú zsűri értékelte: Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt elnöke, Elek György publicista, a Szamos folyóirat főszerkesztője, Mitroi Tímea az Aurel Popp Művészeti Líceum tanára, valamint Borbély Szilvia, a Ion Creanga Általános Iskola tanára.
A közel másfél órás vetélkedő igen szoros volt, rangsort azonban így is sikerült felállítani, az alábbiak szerint:
- 1. hely: Piroskák és a farkas (Sárközújlaki Petőfi Sándor Általános Iskola): Burian Ádám, Mondics Regina, Víg Viktória (felkészítő tanár: Kása Enikő);
- 2. hely: Három Muskétás (Ion Creanga Általános Iskola): Csetnek Csilla-Izabella, Rácz Panna Boglárka, Pándi Vivien (felkészítő tanár: Jáger-Péter Mónika, Mic Katalin, Pesek Attila, Borbély Silvia);
- 3. hely: VIC helyszínelők (Avram Iancu Általános Iskola): Gyulai Hannah, Papp Vivienn, Turcas Irisz (felkészítő tanár: Bodea Gál Eszter, Domokos István);
- dicséret: Emlékek őrei (Mezőfényi Általános Iskola): Heinrich Kinga, Steiger Gergő, Vekker Méda (felkészítő tanár: Burja-Veinberger Melinda);
- dicséret: Petőfi követői (Szatmárnémeti Református Gimnázium): Nagy Henrietta, Mihály Imola Napsugár, Zilahi-Kató Nóra (felkészítő tanár: Lovász Erzsébet, Erdei-Árva Erika);
- dicséret: A Tisza kalandorai (Avram Iancu Általános Iskola): Dalos Zoltán, Iuhász Vanessa, Nagy Tóth Hanna (felkészítő tanár: Bodea Gál Eszter, Domokos István).
A díjazottak könycsomagokkal, oklevelekkel, valamint a támogatók különdíjaival térhettek haza.