Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

A roncsautó-program leállítása miatt bezuhantak a villanyautó-eladások

Bede Emőke
Bede Emőke
Július. 07. 2025. Hétfő 10:00
A roncsautó-program leállítása miatt bezuhantak a villanyautó-eladások
Archív felvétel. Forrás: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

A romániai autógyártók és -importőrök egyesületének (APIA) legfrissebb közleménye szerint júniusban több mint 54 százalékkal csökkent a villanyautók eladása, ennek hátterében pedig egyértelműen a roncsautó-program leállítása áll.

 

Az APIA adatai szerint a visszaesés minden „elektromosított“ kategóriát érintett, és több esetben jelentős mértékű volt. Az összefoglaló kategóriában, tehát a villanyautók és hibridek közös csoportjában összességében 30 százalékos volt a visszaesés, kétségtelen azonban, hogy a legnagyobb elszenvedői a roncsautó-program leállításának a tisztán elektromos (BEV) járművek, melyekből több mint 54 százalékkal kevesebb új autót jegyeztek be a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. 34 százalékkal kevesebb fogyott a full-hibridekből, míg a mild-hibridek 29,3 százalékos visszaesést könyveltek el. Az egyetlen alkategória, amely pozitív mérleget hozott, a plug-in, azaz konnektorról tölthető hibridek csoportja volt, ahol több mint 20 százalékkal nőtt az eladások száma.

 

„A romániai autópiacot súlyosan érintette a roncsautó-program történetének leghosszabb késése, amelyet az idei, 2025-ös kiadás teljes felfüggesztése követett. Ez a példátlan helyzet mélyen megingatta a fogyasztói bizalmat, és megbénította a vásárlási döntéseket; az elektromos autók júniusi, több mint 50 százalékos forgalomba helyezési visszaesése ennek közvetlen és riasztó következménye.

 

Miközben az Európai Unió fokozza erőfeszítéseit az elektromobilitásra való átállás felgyorsítása érdekében, azzal a határozott céllal, hogy 2035-re teljesen megszüntesse a belső égésű motorokat, Románia veszélyesen távolodik ezektől a célkitűzésektől. Az országos politikák következetlensége és kiszámíthatatlansága nemcsak a zöld átmenetet fékezi, hanem veszélybe sodorja a teljes autóipari ökoszisztémát is, amely világos jelzésekre és folyamatos támogatásra szorul.

 

Létfontosságú, hogy a roncsautó-programot sürgősen újraindítsák, megfelelő szintű támogatással, amely képes visszaadni a piac bizalmát, és ismét összekapcsolni Romániát Európa stratégiai irányvonalával” – fogalmaz Dan Vardie, az autógyártók és importőrök egyesületének elnöke.

 

Ezek a villanyautók uralták a piacot az első félévben

 

Az APIA adatai szerint 2025 első hat hónapjában a legtöbbet eladott villanyautó a Dacia Spring volt. Noha 1159 darabot forgalomba írtak, ez 44,9 százalékos visszaesést jelent a 2024-es év ugyanezen időszakához képest. A második helyen a Tesla Model 3 és a Tesla Model Y áll összesen 362 forgalomba írt új autóval, ami drasztikus, 75 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszakában regisztrált 1473 darabhoz képest. A harmadik helyen a Renault villanyautói állnak 220 darabbal, majd következik a Volkswagen 197-tel, a Mercedes Benz 151-gyel, a többi autómárka pedig összesen 1100 darabbal képviseltette magát az új villanyautók eladási piacán az első félévben.

 

Szatmár megyei adatok

 

Szatmár megyében júniusban összesen 658 személyautót írtak be, ebből azonban csupán 53 volt környezetkímélő, és mindössze 5 darab volt teljesen elektromos. Figyelemre méltó, hogy egyetlen Dacia Spring sem került forgalomba írásra a megyében, szemben a tavalyi hárommal. Beírásra került egy vadiúj Ford Mustang Mach-E, valamint egy használt Kia EV6, egy Opel Corsa, egy Tesla Model 3 és egy Volkswagen ID.3. Ezek közül csak az Opel és a Tesla került magánszemély tulajdonába, a többit céges járműként jegyezték be.

 

Tavaly júniusban ezzel szemben 627 kocsit írtak be, közülük 77 volt környezetkímélő, ezek közül pedig 9 darab teljesen elektromos: három Dacia Spring, egy Fiat 500-as, két Skoda Enyaq, valamint két Tesla Model 3 és egy Model Y. Érdemes kiemelni, hogy a tavalyi villany-Springek mind magánszemélyek tulajdonába kerültek, nagy valószínűséggel az állami támogatásnak köszönhetően. Az idei június pedig már egyértelmű jele annak, hogy a roncsautó-program jelentette támogatás nélkül a lakosság túlnyomó többsége nem képes - vagy nem akar - új villanyautókba fektetni.