A pusztadaróci Pünkösdi Rózsák képviselték megyénket az Erdélyi Táncháztalálkozón - Képgaléria


Székelyudvarhely főterén péntek délután egyszerre zendültek fel a hegedűk, brácsák, nagybőgők, és több száz táncos ropta, miközben a kíváncsi tömeg a Márton Áron térről a Sétatérre vonult.
A levegőt belengte a hegedűk vidám dallama és a dobogó lábak ritmusa. Megkezdődött az idei Erdélyi Táncháztalálkozó, Erdély legnagyobb népzenei és néptáncos ünnepe, amely minden évben generációkat köt össze, a kicsiktől a nagyszülőkig. A szeptember 5–6. között zajló eseményen idén több mint száz zenész, ezer táncos és számtalan érdeklődő vett részt, köztük a Szatmár megyei Pusztadaróc büszkeségei, a Pünkösdi Rózsák Néptánc Együttes.
Meghívottként a színpadon
„Hatalmas megtiszteltetés volt számunkra, mi már régóta vágytunk erre a lehetőségre” – mesélte Krisztián Erika, a Pusztadaróci Hagyományőrző Egyesület vezetője, amelynek keretében a Pünkösdi Rózsák is működnek.
A pusztadaróci fiatalok rendszeres látogatói a székelyudvarhelyi táncháztalálkozónak, ám fellépőként most először hívták meg őket, hogy idén ők képviseljék Szatmár megyét az eseményen.
Az egyesület 11 párból álló tánccsoporttal – összesen 22 fiatallal – indult útnak, akiket szülők, oktatók és a Soroglya zenekar kísért el. A teljes szatmári küldöttség így 34 főből állt.
Szatmári viselet, szatmári tánc
Az eseményre a fiatalok újonnan varratott, gyönyörű szatmári népviseletben léptek színpadra, amelyet a Csoóri Sándor Alap pályázati támogatásával sikerült elkészíteni. A táncosok hiteles szatmári koreográfiát adtak elő, erőteljes, látványos mozdulatokkal, amelyre a közönség hangos tapssal válaszolt.
„Nagyon sikeres volt a fellépésünk – szép, hatásos és erőteljes produkcióval álltunk ki, és az emberek szívből megéljeneztek minket. Ez számunkra a legnagyobb elismerés” – emlékezett vissza az egyesület vezetője.
A fiatalokat Magyar Dávid és Lőrincz Csilla oktatók készítették fel, míg a Soroglya zenekar biztosította a zenét – élőben, ott, a székelyudvarhelyi színpadon.
A közösség ereje
Az utazás költségeihez és lebonyolításához a Pusztadaróci Polgármesteri Hivatal is hozzájárult: két kisbusszal támogatták a csapatot, sőt Găman Mihai polgármester személyesen is elkísérte a táncosokat Székelyudvarhelyre. „Büszkén állt mellettünk és velünk együtt szurkolt a gyerekeinknek” – mesélte Krisztián Erika.
A tánccsoport tagjai 12 és 22 év közötti fiatalok voltak, akik hónapok óta lelkesen készültek. „A gyerekek elképesztő munkát fektettek a próbákba, ezért is vagyunk annyira büszkék rájuk. Ez nemcsak színpadi szereplés volt, hanem egy közösség ünnepe, amelyben mindenki részt vett: szülők, oktatók, támogatók” – fogalmazott az egyesület vezetője.
Táncház hajnalig
Az Erdélyi Táncháztalálkozó nemcsak a fellépésekről szól: mindkét este hajnalig tartott a táncház, ahol óránként váltották egymást a zenekarok, minden alkalommal más-más tájegység dallamait megszólaltatva. A fiataloknak és időseknek egyaránt lehetőségük nyílt táncolni, énekelni, mulatni.
Pénteken este a Sapientia EMTE Kolozsvári Kar táncművészet szakának vizsgaelőadását is megtekinthette a közönség, szombaton pedig összesen 25 meghívott tánccsoport mutatkozott be Erdély minden szegletéből, köztük a Pünkösdi Rózsák is.
„Még fantasztikusabb volt fellépőként”
A pusztadaróciak számára ez az alkalom nemcsak egy fellépés, hanem mérföldkő is volt. „Évek óta járunk Székelyudvarhelyre, nézőként, résztvevőként. Idén azonban fellépőként a színpadon állni még fantasztikusabb volt. Olyan élmény, amelyet nehéz szavakba önteni” – mondta Krisztián Erika.