A közösség ünnepe: zajlanak a XI. Tasnádi Magyar Napok - Képgaléria


Október első napjaiban kezdetét vette a XI. Tasnádi Magyar Napok rendezvénysorozata, amely idén is sokszínű programkínálattal várja a helyieket és a környékbelieket. A szervezők célja változatlan: kulturális, szórakoztató és közösségépítő eseményeket kínálni minden korosztálynak – a gyerekektől a fiatalokon át az idősebbekig.
Varázslatos nyitány: bábszínház a legkisebbeknek
Október 3-án a Brighella Bábtagozat előadásával indult a programsorozat. A „Egy kupac kufli” című bábelőadás teltházas közönséget vonzott: óvodások, kisiskolások, sőt a környező településekről érkező diákok is együtt nevettek a kuflik színes világán. A szervezők szerint a gyerekek mosolya volt az este legnagyobb ajándéka.
Közösségi élmény a sportban: focikupa Tasnádon
Másnap, október 4-én a sport került a középpontba: kilenc csapat mérkőzött meg egymással a Tasnádi Magyar Napok focikupáján. A döntőben szoros küzdelemben Tasnádszántó csapata bizonyult jobbnak az FC Willy ellen. A díjakat is kiosztották: Holczberger Krisztián lett a torna legjobb játékosa, Déri Dávid a legjobb kapus, Gal Vasile a gólkirály, míg a hétméteres rúgóversenyt Silaghi Raul nyerte. A torna jó hangulatban, sportszerű küzdelmekkel zajlott, és igazi közösségépítő élményt nyújtott.
Külön köszönet jár a játékvezetőknek: Mátyás Sándornak és Serban Tamásnak, az orvosi asszisztenciát biztosító dr. Nagy Mădălin Florinnak, valamint a Tasnádszántói Polgármesteri Hivatalnak, a helyszín biztosításáért
A nevetés összeköt: stand-up est
Október 5-én a humoré volt a főszerep. András Előd és György Boti gondoskodtak arról, hogy a közönség könnyesre nevethesse magát. Székely történetek, családi sztorik, hétköznapi helyzetek kerültek színpadra – mindez bőséges humorral fűszerezve. A közönség vastapssal hálálta meg az előadóknak az élményt.
Kulturális kavalkád: a Déryné Program napja
Október 9-én a Déryné Program egész napos kínálata tette különlegessé a Tasnádi Magyar Napokat. A kezdeményezés célja, hogy a magyar kultúra és színház a kisebb településekre is eljusson – Tasnádon pedig minden korosztály megtalálta a számára kedves programot.
Délelőtt a Zanotta Art társulat mesés előadása szórakoztatta a legkisebbeket, akik aktív részeseivé válhattak a történetnek. A Tabán Néptáncegyüttes interaktív bemutatója után a közönség is táncra perdült, a KultUp témanap pedig a fiataloknak kínált játékos, kreatív irodalmi és művészeti foglalkozásokat.
Az est fénypontja a Kaláka együttes és Bogdán Zsolt közös műsora volt. Kányádi Sándor versei dalban és színészi előadásban szólaltak meg, így a közönség egyszerre élhetett át koncertet és irodalmi estét.
A nap bebizonyította: a kultúra mindenkihez szólhat, legyen szó meséről, táncról vagy költészetről.
Harag György emlékezete
A Tasnádi Magyar Napok egyik legmeghatóbb és legméltóbb pillanata volt a „Ha a játék valósággá változik” című dokumentumfilm vetítése, amely a száz éve született Harag György (1925–1985) rendező, a 20. századi erdélyi magyar színház egyik legmeghatározóbb alakja előtt tisztelgett. Az eseményre október 10-én, pénteken 18 órakor került sor a tasnádi Kultúrotthonban, ahol a nézők nemcsak egy életművet, hanem egy emberi és művészi örökséget ismerhettek meg újra – ott, ahol minden elkezdődött.
Az egybegyűlteket Czumbil Bernadette köszöntötte, aki szeretettel üdvözölte a jelenlévőket és röviden felidézte Harag György életútját, valamint azt a szellemiséget, amely máig meghatározza az erdélyi magyar színházi világot.
A vetítés előtt Bessenyei Gedő István, a Szatmárnémeti Harag György Társulat művészeti igazgatója üdvözölte a közönséget – ezúttal levélben, amelyet Gál Ágnes, a társulat színművésze tolmácsolt a jelenlévőknek. Levelében Bessenyei Gedő István így fogalmazott: „Mi, szatmári színházcsinálók végülis Tasnádnak köszönhetjük, hogy van nevünk – s hogy a Harag György Társulat nevét mindig azzal a büszkeséggel hordozhatjuk, amit maga a névadó alapozott meg, hatalmas életművével. És ami örökre kötelez bennünket.”
Majd így folytatta:
„A film, amit látni fognak, a legkevésbé sem Tasnádról szól. Tasnádról szól viszont minden, ami a film mögött van. Az örök keresés, az örök kíváncsiság, a gyermeki játékkedv és tanulni, fejlődni vágyás, az új utakat kereső kísérletezés, a huncut, lelkes csillogás Harag György tekintetében. A gyermek lelke, amit még Auschwitz borzalma sem tudott megtörni, a lélek, amely a pokolból is sértetlenül tért haza. Igen, Tasnád ismeri, visszhangozza a gyermek Harag György legintenzívebb érzéseit: önfeledt kacagásait, legelső, nagy játszásait, amelyek mind későbbi, komoly játékokhoz vezettek el.”
A dokumentumfilm archív felvételek, korabeli fényképek és interjúk segítségével mutatta be Harag György pályáját, művészi hitvallását és legendás rendezéseit. Pályatársak, barátok és özvegye idézték fel azt az alkotót, aki a színházat nemcsak hivatásnak, hanem életformának tekintette. A film különösen megrendítően tárta fel azt az emberi mélységet és derűt, amely Harag személyiségét jellemezte – a határtalan emberség és a színház iránti szenvedélyes szeretet szövetségét.
A vetítéshez kapcsolódva a közönség megtekinthetett egy plakettkiállítást is, amely Harag György életművét és alkotói korszakait idézte fel. A tárlat még személyesebbé tette az eseményt, hiszen a tárgyak és emlékek révén a múlt kézzelfogható közelségbe került.
A film végén kötetlen beszélgetés alakult ki, amely során azok, akik személyesen is ismerték Harag Györgyöt, megosztották saját emlékeiket, történeteiket. A közös emlékezés meghitt hangulatban zajlott – a szavakban és visszaemlékezésekben újra megelevenedett az az ember, aki számára a színház a legigazibb élet volt.
Ez az este nemcsak egy filmvetítés, hanem egy közösségi főhajtás volt Harag György előtt – ott, ahol a gyermekkor élményeiből és játékaiból megszületett az a rendező, aki később egész nemzedékeknek mutatott utat. Tasnádon, ahol „a játék valósággá változott”, most a valóság is játékká nemesedett – a közös emlékezés színpadán.
Tánc, hagyomány és közösség
Október 11-én a néptáncé volt a főszerep: a Tasnádi Magyar Napok egyik leglátványosabb és legmozgalmasabb eseménye a Néptánc Gála volt, amely igazi kulturális kavalkádot kínált a közönségnek.
A színpadon egymást követték a fellépők: a Kállai Lakodalmas Egyesület hozta el a hagyományos lakodalmas táncokat, a Szatmárnémetiből érkezett Röpike néptánccsoport fiatal lendülettel és friss energiával mutatta be műsorát, a Széri Kukurók a vidám, játékos koreográfiáikkal arattak sikert, míg a házigazda szerepét is betöltő Hepehupa néptáncegyüttes a tasnádi hagyományokat elevenítette meg a közönség előtt.
A gála nemcsak a táncról szólt: a szünetekben ünnepélyes keretek között sor került a tasnádi magyar diákok díjazására is, amely szép példája annak, hogy a közösség a kultúra mellett az oktatás és a tehetséggondozás értékeit is megbecsüli.
Az eseményen tiszteletét tette Nagy Szabolcs parlamenti képviselő is, aki a rendezvény után így nyilatkozott: "Örömmel vettem részt ma a Tasnádi Magyar Napokon, ahol a magyar néptáncgála méltó módon avatta fel a felújított mozitermet. Ez a pillanat jövőbe mutató: a hagyomány és a modernitás találkozásával egy olyan kulturális tér született, amely hosszú távon is erősítheti a közösségi életet. Külön öröm, hogy a hivatalos átadás utáni első rendezvény éppen a magyar néptánc ünnepe volt – a gyökerek és az értékek megőrzésének, valamint kifejezésének egyik legszebb példája. Gratulálok és elismerésem a fellépő táncosoknak, valamint a szervezőknek: a Tasnádi RMDSZ-nek és az Ady–Kölcsey Kulturális Egyesületnek."
Az estet követően a moziteremből senki sem indult haza: a rendezvény táncházzal folytatódott, ahol a Prima Volta zenekar húzta a talpalávalót. Fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódtak, s a közös éneklés, tánc és jókedv éjfélig megtöltötte a termet. A táncházban a nézők is részeseivé válhattak annak az élménynek, amit a színpadon láttak: a hagyományok nemcsak bemutatásra kerültek, hanem meg is élhette őket minden jelenlévő.
A néptáncos est így nemcsak műsor, hanem igazi közösségi ünnep lett, ahol a múlt értékei és a jelen öröme természetes módon fonódtak össze.
A mese szárnyán: Holló Jankó Tasnádon
Másnap, október 12-én a Nagyváradi Szigligeti Színház Táncegyüttese varázsolta el a közönséget a Holló Jankó című táncjátékkal. A látványos produkció a fény és sötétség küzdelmét jelenítette meg, humorral és érzelmekkel átszőve. Az előadás vastapssal zárult, és igazi közösségi élménnyé vált.
A programsorozat a következő napokban is folytatódik:
-
Október 15-én a Caritas nagytermében Bolyongó – élő zenés kvízjáték várja az érdeklődőket.
-
Október 16-án Bálint Kati pszichológus és dr. Tallian Crisztián gyermekpszichiáter tart közös előadást Ép testben ép lélek címmel.
-
Október 19-én ökumenikus istentiszteletre, emlékhely-koszorúzásra és a Budapesti Orfeum Hungarikum társulat zenés estjére kerül sor.
A Tasnádi Magyar Napokat a Tasnádi Ady-Kölcsey Kulturális Egyesület és a Tasnádi RMDSZ szervezi, megvalósulását pedig több intézmény és szervezet is segíti, köztük az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, a Tasnádi Polgármesteri Hivatal, a Szatmár Megyei Tanács, a Rákóczi Szövetség, a Bethlen Gábor Alap, valamint Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága.