A kedvezőbb ítélet reményében azonnal feldobta bűntársait a szatmárnémeti díler

Két év letöltendőt kapott az a fiatal fiú, akit tavasszal több mint másfél kilogramm kristállyal kaptak el Szatmárnémetiben.
2025. március 16-án, az esti órákban a közrendészeti osztály rendőrei Szatmárnémetiben tetten értek egy 19 éves fiút, akinél motozás során közel 30 grammnyi kristályos anyag került elő az alsóneműjéből. A laborvizsgálat megállapította, hogy a talált anyag 4-CMC, egy tiltott, szintetikus pszichoaktív szer. A nyomozók ezt követően átkutatták a gyanúsított által használt alagsori tárolót, ahol több mint másfél kilogramm, különböző kiszerelésekben tárolt kristályos kábítószert találtak. Emellett két elektronikus mérleg is előkerült, amelyek közül az egyiken szintén kimutathatók voltak a kábítószer nyomai.
A fiú a kedvezőbb ítélet reményében már az első pillanattól kezdve együttműködött a hatóságokkal. A DIICOT szatmári ügyészeinek megnevezte a bűncselekményben érintett további személyeket, ezzel elősegítve az ő felderítésüket is.
Március 17-én az ügyészek indítványozták a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet a Szatmár Megyei Törvényszék el is rendelt. Az ügy a nyár folyamán került bíróság elé, ahol a fiatal beismerte a bűncselekmény elkövetését, és kérte a gyorsított eljárás alkalmazását.
A december 4-én kihirdetett ítélet szerint a vádlott tevékenysége kimerítette a nagy kockázatú kábítószerekkel való kereskedés törvényi tényállását. A beismerés, az együttműködés és a gyorsított eljárás miatt a bíróság a törvényben biztosított keretek között csökkentette a büntetés mértékét, és 2 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki, noha a bűncselekmény alapesetben legalább 5 év, felső határát tekintve pedig akár 15 év szabadságvesztéssel is büntethető lenne.
Az ítéletben elrendelték a lefoglalt drogok megsemmisítését, illetve a lefoglalt, 4750 lej értékű készpénz is az állam tulajdonába kerül. A gyanúsított által használt iPhone 15 készülék sem kerül vissza hozzá, mivel egy másik, folyamatban lévő drogügy bizonyítékaként szerepel.
Mi az a 4-CMC?
A 4-CMC egy szintetikus pszichoaktív anyag, amely a stimulánsok közé tartozik. A központi idegrendszerre hatva növelheti az éberséget, az energiaszintet és eufóriát okozhat. Hatása hasonlít az amfetaminokéhoz és az MDMA-éhoz, ezért bizonyos körökben partidrogként terjedt el. Rövid távú használata fokozott aktivitással és jókedvvel járhat, ugyanakkor olyan mellékhatásokat is okozhat, mint a szapora szívverés, magas vérnyomás, túlzott izzadás, kiszáradás, alvászavar és étvágycsökkenés. Hosszabb távon szorongást, ingerlékenységet, depresszív tüneteket, függőséget, sőt pszichotikus állapotokat, görcsrohamokat vagy szív- és érrendszeri problémákat is kiválthat.
Romániában a 4-CMC tiltott kábítószernek minősül; birtoklása, terjesztése vagy előállítása bűncselekménynek számít. A szer tisztasága és összetétele gyakran ismeretlen, ami tovább növeli a fogyasztással járó kockázatokat.

.gif)
.gif)








.gif)
.gif)



