Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

A hatóságok intézkednek a kisebb kiszerelésben, azonos áron forgalomba hozott termékek ügyében

Bede Emőke
Agerpres
Május. 16. 2024. Csütörtök 13:51

Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében - jelentette ki a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek 'indokolatlan' drágulása miatt.

Marcel Ciolacu azt mondta, rejtett drágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelembe bizonyos termékek. Ezért az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírná, hogy a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson.

Beavatkozásra van szükség a miniszterelnök szerint a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni.

Marcel Ciolacu kormányfő már kedden, a Brassóba kihelyezett kormányülés alkalmával beszélt erről. 'A mosószerek ára 25 százalékkal emelkedett. A Versenytanács vizsgálatot fog indítani. Már beszéltem is erről az intézmény elnökével' - mondta.

További hírek:

Külföldi hírek Június. 01. Szombat 05:42

Joe Biden: Ideje, hogy véget érjen a háború

Romániai hírek Június. 01. Szombat 05:38

Arad megye: eljárás indult egy tanár ellen, aki a gyanú szerint pénzért engedte át a diákokat

A tanár fiktív osztályzatokat adott a diákoknak és nem írta be hiányzásaikat.
Romániai hírek Június. 01. Szombat 05:37

Şoşoacă szerint a rendőr, aki kölcsönadta neki motorját, sorozatos visszaéléseknek van kitéve

Şoşoacă szerint 'Romániában diktatúra van, és nem szabad kimondani az igazságot.'
Színes Június. 01. Szombat 05:34

Kórházba került a rákbeteg Reviczky Gábor