Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

A Hargita megyei törvényszék leállíttatta a Csíki Sör és Csíki Chips gyártását

Bede Emőke
MTI
Július. 30. 2022. Szombat 07:35

A Hargita megyei törvényszék jogerősen elutasította a Csíki Csipsz gyártását és forgalmazását ideiglenesen leállító hatósági határozat felfüggesztését - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.


A Csíki Csipszet gyártó csíkszentsimoni Pityóka Gyár kft. 33 termékének a gyártását és forgalmazását - a cég korábbi bejelentése szerint - azért állíttatta le június elején a fogyasztóvédelmi hatóság, mert a csomagoláson a gyártó címénél Székelyföld szerepel Románia helyett. A hatóság képviselője viszont a Székelyhon.ro portálnak adott nyilatkozatában félrevezetőnek vélte a cég bejelentését.


Amint a romániai bíróságok portálján látszik, a cég pert indított a fogyasztóvédelmi határozat érvénytelenítése ügyében, ugyanakkor egy másik keresetben arra is kérte a bíróság elnökét, hogy rendeletben függessze fel a határozat hatályát mindaddig, amíg az érdemi perben jogerős ítélet nem születik. Amint az Informatia Harghitei napilap közölte: utóbbi keresetet utasította el jogerősen a Hargita megyei Törvényszék.


Amint az MTI tudósítója meggyőződött róla: a Csíki Csipsz egyes sorozatainak tasakján csak a "gyártó" felirat szerepelt több nyelven, a településnevet, a megyét és a Székelyföld feliratot csak magyarul tüntették fel. A cég azóta azt közölte, hogy "a hatályos rendelet értelmében korrekcióra került a gyártás helyének megnevezése", de Románia mellett Székelyföldet is megjelölték a gyártás helyeként, "mivel a törvény ezt nem tiltja".