A gyermekkor egy szakasza lezárult – elballagtak a negyedikesek a szatmárnémeti Rákócziban


Megható pillanatok tanúi lehettek mindazok, akik részt vettek csütörtök délelőtt a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola negyedikeseinek ballagási ünnepségén, ahol összesen három osztály 77 kisdiákja búcsúzott az elemi osztályos évektől. Az esemény nemcsak a gyermekek, hanem a szülők, pedagógusok és hozzátartozók számára is emlékezetes és szívmelengető élményt jelentett.
Az ünnepség az iskola udvarán zajlott, amely gyorsan megtelt: izgatott diákok, meghatódott szülők és büszke tanárok töltötték meg a teret.
A három végzős osztály – az IV. A (30 diák, tanítójuk Velișca Ileana), az IV. B (25 diák, tanítójuk Baranyai Zsuzsa) és az IV. C (22 diák, tanítójuk Galambosi Ibolya) – ünnepélyes bevonulással nyitotta meg a rendezvényt. A tanulókat egyenként szólították név szerint, amit Ritli Emese tanárnő, az esemény moderátora olvasott fel, így minden gyermeket külön köszöntöttek a szülők és pedagógusok elismerő pillantásai között.
Az ünnepi hangulatot tovább emelte Gnándt Zoltán iskolaigazgató beszéde, aki meghatott szavakkal fordult a gyerekekhez:
– „Egy gyermek, egy tanár, egy könyv és egy toll megváltoztathatja a világot” – idézte Malala Yousafzait. – Az elmúlt négy évben szinte láthatatlanul, mégis biztos léptekkel nőttetek fel előttünk. Megtanultatok írni, olvasni, számolni, de talán a legfontosabb: megtanultatok együttműködni, barátkozni, figyelni egymásra. Ez a nap egyszerre lezárás és kezdet: búcsú a gyermekkor egy szakaszától, és belépés egy új világba – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a diákok új tanárokkal, új tantárgyakkal, de a már megalapozott tudással és önbizalommal vágnak neki az ötödik osztálynak.
A beszédet követően minden osztály saját kis műsorral készült: volt, ahol versek csendültek fel, máshol ének vagy zenés előadás színesítette az ünnepi pillanatokat. Az ügyes produkciókat vastaps kísérte – a nézők között többen könnyes szemmel hallgatták végig gyermekeik szereplését.
Az ünnepség zárásaként a legeredményesebb tanulók elismerésben részesültek: okleveleket és díjakat vehettek át tanulmányi, sport- és egyéb területeken elért kiemelkedő teljesítményükért. A díjátadót követően a szülők is gratuláltak a ballagó diákoknak, sokan közös fotóval örökítették meg a nap emlékét.
A Rákóczi Ferenc Általános Iskola negyedikesei számára egy korszak lezárult – és egy új, izgalmas fejezet kezdődik. Az élmények, a tanító nénik szeretete és az első iskolás évek maradandó nyomot hagynak minden gyermek emlékezetében. A nyár most még a pihenésé, de ősszel már új padok, új tanárok és új kihívások várnak rájuk.