A gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk – Lankadatlanul - Képgaléria

Teltház volt a szigetlankai református templomban. A Lankadatlanul nyitott bibliaórán még nem voltak ilyen sokan. Olyan téma került terítékre, ami elkerülhetetlenül jelen van, vagy jelen lesz az ember életében: a gyász folyamatáról dr. Bodó Sára egyetemi docens beszélt.

Csütörtökön 18 órától Rácz Ervin lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, a különböző gyülekezetekből érkezőket. Kocsis Leila segédlelkész ötlete volt az, hogy dr. Bodó Sárát, a Debreceni Hittudományi Egyetem tanárát hívják meg a soron következő Lankadatlanulra, aki annak ellenére, hogy betegséggel küzd, vállalta az utat és az előadást. Sokan meghallották a hívó hangot.

A Lanka Duó, azaz Papp Krisztina kántornő és Csorvási Mihály presbiter hosszú idő után először dicsőitett együtt. A lelki énekek remekül felvezették az előadást, a feltámadás örömüzenete ott volt mindegyik énekben: A mennyben fenn a trónusnál, Új eget és új földet, Nem láthat bár e földi szem…

Dr. Bodó Sára előadásában elmondta: a gyász az az ár, amit a szeretetért fizetünk. A szeretetnek ára van, nem születik velünk, nem örököljük, hanem tanuljuk. Jézus hozta be az agapé-szeretetet a világba. A gyász egy komplex érzelem, melyben azt ismerem fel, hogy akit szeretek, nincs itt. És ez akkor is megvan, ha hiszek a feltámadásban. A keresztyén hit bizonyos szempontból megkönnyítheti a gyászt, mert halálon túli reménységet ad, könnyűvé mégse teszi, mert ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy a földi valóságra nézve végérvényes az elválás. Akinek szilárd a hitük, könnyebben túlvannak a hiányérzésen, de akik bizonytalanok, keresőbbek, megtörténik a haláleset, az ő hitük a semmibe porlad. Kár azt hinni, hogy az majd észhez teríti őket.

Az előadó bibliai példákat is hozott. Kiemelten foglalkozik Jákób történetével, aki szembesül fia halálhírével: „Fiai és leányai mind vigasztalni próbálták, de nem akart megvigasztalódni, hanem ezt mondta: Gyászolva megyek le fiamhoz a holtak hazájába! Így siratgatta őt az apja.” (1Móz 37,35) Ne ítéljük meg egymás gyászát! – ez egy nagyon fontos dolog. Nem gyászolunk egyformán, még keresztyén emberként sem. Ne szóljuk le a mély gyászt, mert a gyászoló árat fizet a szeretetért.

Nincs két egyforma gyász és még azt sem lehet konkrétan megmondani, hogy mennyi a normális gyászidő.

Meddig tart a gyász? Addig, ameddig úgy érezzük, hogy ő lefoglal bennünket. Meddig lehet ebben élni? Addig, ameddig tudunk benne élni. Amikor nem tud a gyászoló a mindennapokkal megküzdeni, elhanyagol mindent, nem gondoskodik önmagáról sem, amikor érezhető, hogy életvezetésében komoly akadályok vannak, akkor mindenképpen érdemes külső segítséget kérni.

Legyünk türelmesek a gyászolókkal! Az előadó a gyász szakaszait vázolta fel a sokszerű állapottól, a kontrolált szakaszon keresztül, a tudatosulás és átdolgozáson keresztül az adaptációig.

A gyász valóban a belső útra kelés bátorságát kívánja. Ez az út nem rövid, és az első intenzív szakaszt felváltja egy csendesebb szakasz. Nehéz a feladat, mert nemcsak elengedni kell az elhunytat, hanem emlékként vissza is kell fogadni. De ezt az utat nem kell egyedül megtenni.

Az Istenbe vetett bizalom ebben segít. Isten belső útitárssá válhat, akinek elfogadó jelenléte, nem az űrt pótolja, hanem erősítő. Isten jelenlétének megtapasztalása segít elhinni, hogy gyász idején érezhetjük, hogy megállt az élet, mégis van folytatás. Nagyon fontos, hogy gyülekezetben, közösségben éljük meg a gyászt. Járjunk istentiszteletre, ahol minden vasárnap egy halálesetről hallunk: Jézus meghalt és feltámadt. Merjünk beszélni bibliaórákon róla, tudjuk kimondani, ami bennünk van, mert az segíteni fog.

A résztvevők közül többen bátran kérdeztek, mertek kérdezni a gyásszal kapcsolatosan: haragról, öngyilkosságról, a gyermekek temetésen való részvételéről, saját tapasztalataikat emelték be. Egyik kérdés például a halottról igazat vagy semmit kérdéskörét hozta, melyre az előadó frappánsan válaszolt: A hazugság nem más, mint az igazság ártó szándékkal történő meghamisítása. Az élet végén a szeretet sokkal fontosabb, mint az igazság.

Síró és vigasztalódó tekintetek, hálás jelenlevők, és utólag is hálájukat kifejező, az élő közvetítést figyelemmel kisérők – ez volt a Lankadatlanul novemberi kiadása. Isten adjon vigasztalódást minden gyászolónak!