Mit keressünk?

Selectați limba de afișare

A Biblia csodálatos történetei – Vakációs bibliahét

Bajnai Botond
Szatmár.ro
Szeptember. 07. 2022. Szerda 09:08
A Biblia csodálatos történetei – Vakációs bibliahét

A Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségnek nyújtott támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A vakációs bibliahétről Ilyés Sándor lelkipásztor számolt be lapunknak.
 

Már évek óta mindig iskolakezdés előtt szervezzük meg a gyerekek által várva-várt vakációs bibliahetet, mely idén "A Biblia Csodálatos Történetei – Velünk mindig történik valami" címmel került megszervezésre szeptember 1–4. között a parókia udvarán, illetve az imaházban nagy létszámú gyereksereggel. Felekezeti hovatartozástól függetlenül hívtuk-vártuk a gyerekeket az alkalomra.
 

Az Illés prófétáról szóló első napi bibliai történetet bábelőadásként mutattuk be a vakációs bibliahétre érkezett gyerekek számára. A hollócskák elrepítettek a régmúlt időkbe, Akháb király idejébe, amikor Izraelbe nagy szárazság köszöntött be, és Isten csodálatos módon táplálta Illést a hollók segítségével és a Kerit patakból itatta. Majd Isten tovább küldte Illést Sareptába egy özvegyasszonyhoz és fiához, akiknek életében csodálatos változást hozott! A történet eljátszása után sokat énekeltünk az újonnan megvásárolt elektro-akusztikus gitár segítségével, rengeteget játszottunk, barkácsoltunk és közösen vacsoráztunk.




A második nap Dánielről hallottak a gyerekek, aki Istenhez hűséges maradt, még akkor is, amikor "fizetségképpen" az oroszlánok vermébe dobták. Isten hűséges prófétáját megmentette - a kiéheztetett oroszlánok pedig Isten parancsára Nem bántották. Ezt a csodálatos több ezer éves történetet eljátszottuk - így a gyerekek még közelebb kerülhettek a Biblia igazságaihoz! Énekeltünk, barkácsoltunk, sokat játszottunk a rossz idő ellenére is, és közösen vacsoráztunk a finomságokból!


A harmadik napon Jónás történetét hallották és látták a gyerekek, hisz segítőim eljátszották, elbábozták, hogy még jobban érthető legyen az üzenet számukra. Megértettük a történetből, hogy Isten akarata akkor is teljesül, ha Jónás másképp gondolná, valamint azt is megértettük, hogy Isten a bűnbánó bűnösnek kegyelmet ad. Sokat énekeltünk, játszottunk, barkácsoltunk, valamint szeretetvendégséggel zártuk az alkalmat.




A bibliahéten részt vett gyerekek szüleikkel/nagyszüleikkel együtt részt vettek a vasárnapi ünnepi istentiszteleten, ahol előadták a héten tanult keresztény dalokat, a dicsőítést a Szegletkő együttes vezette. Isten igéje pedig Máté 13,44-46 alapján hirdettetett! Az alkalom szeretetvendégséggel zárult! Áldassék Urunk Jézus Krisztus neve a gyerekfoglalkozásért és a lelki-testi táplálékért!


A gyermekmissziót kétheti rendszerességgel városi szinten ezentúl is folyatni fogjuk, mely alkalmainkra szeretettel várunk minden gyerkőcöt, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
 

Hálásak vagyunk a kapott támogatásért és Isten gazdag áldását kívánjuk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársainak!