A betétdíjas rendszer bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány


A betétdíjas rendszer (SGR) bevezetése után másfél évvel 80 százalékos a visszaváltási arány, ami azt jelzi, hogy az emberek napi vagy heti rutinjának részévé vált az italcsomagolások visszaváltása - nyilatkozta csütörtökön a rendszert működtető RetuRo vállalat kommunikációs igazgatója.
Anca Marinescu szerint az elmúlt 11 hónapban sikerült tartani a 80 százalékos visszaváltási arányt. Ezen belül voltak 'csúcsidőszakok', például januárban, amikor a piacra került italcsomagolások több mint 100 százalékát váltották vissza. Ez úgy lehetséges, hogy az ünnepek utáni időszakokban az emberek rendszerint kevesebbet fogyasztanak, és közben visszaváltják a korábban vásárolt palackokat, dobozokat, üvegeket - magyarázta. 'Az embereknek szokásukká vált a visszaváltás, a napi vagy heti rutinjuk része lett' - fogalmazott.
A kommunikációs igazgató beszélt arról is, hogy augusztusban működésbe állítják az első mobil visszaváltó automatákat, amelyek a vidéki kisboltokból gyűjtik majd be az italcsomagolásokat. A kisebb üzletek tulajdonosai eddig vonakodtak begyűjteni a fogyasztóktól az italcsomagolásokat, mert körülményes volt számukra eljuttatni ezeket a RetuRO-hoz. Ebben lesznek a segítségükre a mobil visszaváltó automaták - magyarázta Anca Marinescu.
A RetuRO elnök vezérigazgatója, Gemma Webb áprilisban azt nyilatkozta, hogy már tesztelték a piacon a mobil visszaváltó automatákat és sikeresnek találták.