2006-11-01 00:03:46• hírek • Szatmar.ro

Választás májusban

 Az RMDSZ két mandátumra számít az Európai Parlamentben.

„Sajnálatos és természetellenes, hogy a jelenlegi politikai életben minden kinevezés botrányba fullad, hiszen a koalícióban részt vevő pártok képtelenek véleményüket egyeztetni” – jelentette ki az európai biztos jelölése kapcsán az RMDSZ elnöke keddi, bukaresti sajtóértekezletén. „Egyetértek a jelenlegi, egyébként az Európai Bizottság elnöke által is elfogadott jelöléssel, ugyanakkor nem hiszem, hogy a többnyelvűség területével való megbízatás súlytalan volna, hiszen ez a terület egyre fontosabb kérdéssé válik majd az Európai Unióban” – fűzte hozzá Markó Béla.

A kormányfő-helyettes szerint olyan Unióra van szükség, amelyben minden nemzet megőrizheti identitását, és ahol a különböző nyelvek védelmét biztosítani tudják. Ebben lenne Markó Béla szerint fontos szerepe a Romániát képviselő biztosnak. Az RMDSZ elnöke elmondta: várhatóan 2007. május 13-.án tartják majd az európai parlamenti választásokat Romániában, a Parlamentnek pedig még a jelenlegi ülésszakban el kellene fogadnia az erről szóló törvényt. Fel kellene gyorsítani a javaslat elfogadásának folyamatát – mutatott rá. Újságírói kérdésre válaszolva az elnök elmondta: az RMDSZ két európai parlamenti mandátumra számít, a magyarság nagyarányú választási részvétele esetén azonban akár három képviselői hely is megszerezhető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: