2009-02-18 15:52:49• hírek • Ferenczi Noémi

Zűrzavaros éjszaka az Északi Színházban

A Harag György Társulat újabb bemutatóra készül. Ezúttal a román irodalom egyik kiemelkedő alkotását láthatja a szatmárnémeti közönség, I. L. Caragiale Zűrzavaros éjszaka című komédiáját. Árkosi Árpád, Jászai díjas rendező szerdán válaszolt a sajtó kérdéseire.

A szerdai sajtótájékoztatón többször felmerültek a darab kapcsán a román illetve a magyar kultúra, temperamentum lehetséges összehangolására vonatkozó kérdések, hiszen nem mindennapi, hogy egy román klasszikust egy magyarországi rendező, magyar társulat tolmácsolásában visz színpadra.

 

Feltevődik a kérdés, hogy egy nemzet klasszikusának mondanivalóját, hogyan tudja átadni a közönségnek egy másik nemzet művésze. A rendező elmondta, Caragiale művei azért váltak klasszikusokká, mert maga a történet által a szerző olyan emberről vallott általános érvényű tudása, gondolatai tükröződnek, melyek a jelenben is érvényesek. Ezek az értékek végigkísérik a darabot, megfejtésük nem kizárólag a rendező, hanem a színészek, a díszlettervező, az összes munkatárs feladata - magyarázta Árkosi.

„Nagyon fontos, hogy egy darab a „kor foglalata" legyen vagyis, hogy korunk tükröződjön benne"- tette hozzá.

Radu Alexandru, díszlettervező elmondta, az előadás díszlete illetve a jelmezek egy színes, grotesz világba repítik el a közönséget, egy Caragialera jellemző komikus világba.

Szereplők: Czintos József - Jászai díjas, Tóth Pál Miklós, Rappert Gábor Kovács György-díjas, Nagy Antal, Nagy Csongor, Lőrincz Ágnes Poór Lili-díjas, Némethy Zsuzsa. Koreográfia: Gabriela Tanase. Zenei munkatárs: Manfrédi Annamária.

Tóth Pál Miklós, Czintos József és Rappert Gábor a darabban

Lőrincz Ágnes, Némethy Zsuzsa és Rappert Gábor

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: