2009-07-20 14:43:00• hírek • Ferenczi Noémi

Zöld út az új buszállomásnak

Tavaly december óta tart a huzavona a Transurban székhelyén létesítendő új buszállomás körül, ugyanis a prefektúra megtámadta a helyi tanács erre vonatkozó a határozattervezetét. Most azonban végre zöld utat kapott az új pályaudvar létesítésére vonatkozó határozattervezet.

Szatmárnémeti helyi tanácsa októberben hagyta jóvá a Transurban azon kezdeményezését, mely szerint egy új buszállomást hoznának létre, mégpedig a Transurban székhelyén. A kezdeményezést az indokolta, hogy a megyeszékhelyen egyetlen buszállomás van, mely a törvény szerint, minden vidéki buszjárat végállomása kell legyen. A kezdeményező Transurban és  a városatyák szerint is főleg a forgalom tehermentesítése céljából van szükség még egy buszállomás létesítésére.

A prefektúra által kezdeményezett perek végül a Transurban javaslatának jóváhagyásával zárultak - mondta el a Szatmár.ro-nak Simon József, a Transurban igazgatója. „Az első húsz járat mely használni fogja az új buszpályaudvart a Transurban petei és peleskei járatai lesznek. Várjuk olyan szállítási cégek jelentkezését, akik még használatba vennék az új buszállomást. Várhatóan kevesebb torlódás lesz majd a vidéki járatok miatt"- magyarázta Simon.

Az új buszállomás napi 400-450 járat befogadására képes. Annak használatáért kiszabott összeget a vállalat igazgatótanácsa kell majd megállapítsa.

A buszállomás tulajdonképpeni beindításához szükség van még a Megyei Tanács megyei személyszállításra vonatkozó határozatának módosítására, illetve a járatok útvonal engedélyének a Román Közúti Hatóság által jóváhagyott módosítására - tette hozzá az igazgató.


Kezdetben a Transurban járatai fogják használni az új buszállomást
Kezdetben a Transurban járatai fogják használni az új buszállomást


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: