2011-01-23 22:41:36• hírek • Szatmár.ro

A lányok menetelnek: az Arad sem volt ellenfél

Tizenhat pontos győzelmet arattak a szatmáriak a bajnokesélyesek felett.

A Szatmári lányokat nem lehet megállítani: a kosárlabda-bajnokság rájátszásának harmadik meccsét is megnyerte a csapat, annak ellenére, hogy az ellenfél a toronymagasan bajnokesélyes aradi együttes volt. A mérkőzés elején egyébként a szatmári Dakar-hőst, Gyenes Emánuelt is köszöntötték.

Feszült volt a hangulat a pályán, és fergeteges a lelátón - és az is biztos, hogy a drukkerek bíztatása is segítette a kosarasokat a nehéz meccsen. Az első negyedet a VSK már nyolcpontos előnnyel zárta, ám a második negyed eleje nem sikerült túl jól. A szatmáriak csak négy és fél perc eltelte után tudtak csak betalálni, de akkor beindult a játék és a félidőben 9 pont volt a hazai előny. Ekkor már mindenki érezte, verhető az Arad.

A harmadik negyed is gyengén indult, mindkét csapat részéről, ám a hajrában jól ment a hazaiaknak: a zárónegyed előtt már 15 pont volt a különbség, a negyedik negyed végére pedig kialakult a 63:47-es végeredmény.

A osztály, rájátszás, 1-8. értékcsoport, 3. forduló: Szatmárnémeti VSK-Aradi BC ICIM 63:47 (18:10, 15:14, 15:9, 15:14). A szatmári pontszerzők: Mehmedic 27, Teilane 12, Orosz 11, Bjork 9, Drake 4. További eredmények: Temesvári BCM Bega-Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC 57:44, Alexandriai BC Teleorman-Bukaresti Olimpia 63:49, Bukaresti Rapid-Craiovai SCM 69:73.


A VSK legjobb hangulatú drukkerei


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: