2014-03-27 17:31:44• hírek • MTI/dpa/AFP/Reuters

Zöld jelzést kapott a Nemzetek Ligája

A kongresszuson napirendre került a bundázás kérdése is. Ezzel összefüggésben a szervezet határozatot fogadott el az egész kontinensre kiterjedő egységes, súlyos büntetéseket előtérbe helyező szankcionálásról.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Asztanában rendezett kongresszusának legfontosabb döntése az volt, hogy 2018-as világbajnokságot követően Nemzetek Ligája néven új sorozat indul.

Erről egyelőre annyit lehet tudni, hogy a barátságos mérkőzéseket kiváltó sorozatban négy osztályban küzdene a kontinens 54 válogatottja, s a kategóriák legjobbjai feljutnának, a leggyengébbjei pedig kiesnének. A sorozat végén négyes döntőre kerülne sor. Fontos eleme az új rendszernek, hogy négy válogatott részvételi jogot szerez a soron következő Európa-bajnokságra, amelyre a hagyományos selejtezős szisztéma nagy vonalaiban változatlan marad. Az, hogy a Nemzetek Ligájából milyen módon lehet Eb-részvételt kiharcolni, csak később derül ki.

A kongresszuson Michel Platini, az UEFA elnöke elmondta, csak a nyár után dönt arról, hogy versenybe száll-e a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért. A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója. Ugyanakkor nagy valószínűséggel a jelenlegi elnök, Joseph Blatter is versenybe száll. Az 58 esztendős Platini később szűk körben újságíróknak elmondta: csak egy ember lenne képes legyőzni a szavazáson Blattert, és ez ő maga. 

A kongresszuson részt vett Blatter is, aki megerősítette, hogy a világbajnokság június 12-i nyitómérkőzéséig elkészül a stadion Sao Paulóban. Az Itaquerao Stadionban november végén leszakadt a tetőszerkezet egy darabja, amikor egy daru összeomlott, s a balesetben két ember meghalt. A daru rombolása miatt egy hatalmas fémdarab zuhant a lelátóra, és a nézőtér mellett az arénán végigfutó LED-kivetítő is megrongálódott.

A kongresszuson Platini a játékoseladások rendszerének felülvizsgálatáról is beszélt, arra buzdította Joseph Blattert, hogy legyen "politikai bátorsága" leszámolni azzal a "súlyos veszéllyel", amelyet a "játékosok harmadik fél általi tulajdonlása" jelent.

Az UEFA-elöljáró helytelenítette, hogy a futballistákkal egyre gyakrabban "adóparadicsomokba bejegyzett, megfoghatatlan cégek" rendelkeznek, melyeket "nem tudni, milyen ügynökök vagy pénzügyi alapok kontrollálnak". Szerinte egyes futballisták már nem képesek irányítani saját karrierjüket, minden évben eladják őket, s az ügyletekből "a labdarúgásban megjelenő pénzekre éhes ismeretlenek gazdagodnak meg".

Az UEFA-elnök egy másik problémát is felvetett, nevezetesen az ügynöki jutalékok kérdését.

"Néha a 28 százalékot is eléri, ami sok. Én azt hittem, 10 százalék. Ez aggodalomra ad okot - utalt arra Platini, hogy a magas jutalék az átigazolások számának ugrásszerű növekedéséhez vezethet. - A problémát a FIFA-nak kell megoldania, az átigazolások hozzá tartoznak" - tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: