2009-10-22 16:15:54• hírek • Szatmar.ro

A szünetben felépültek a sérültek

Két hetes szünet után Mikola Zilahról hozna el legalább egy pontot.

A Kolozsvári Sanatatea kérésére elmaradta  a Mikola előző bajnokija, így a Turul a megszokottnál többet, két hetet készülhetett a következő mérkőzésére. Hogy ez mennyire segíti a csapat játékát, az pénteken Zilahon derül ki, ahol a mikolaiak a helyi gárda ellen lépnek pályára 15 órai kezdettel.

Az viszont biztos, arra jó volt a szünet, hogy így Balaj és Zsiga is felépülhetett és Cuc is csökkenteni tudta a fizikai lemaradását. Továbbra is a maródiak listáján van viszont Vidan. „A játékosnak a vállsérülése miatt még maximum két hetet ki kell hagynia. Cuc viszont már teljes intenzitású edzéseket végez, de erőnlétileg még nem százszázalékos, így esetleg csak csereként jöhet majd szóba Zilahon", mondta Dobos Csaba elnök.



A következő fordulóban Zilahon lép pályára a Mikola


Ami a zilahiakat  illeti, a gárda nagyra törő vágyakkal, feljutási céllal vágott neki a szezonnak, ám az utóbbi időben igen visszaesett a teljesítménye, a legutolsó öt meccsén csak két pontot tudott megszerezni. A hazai mérlege eddig két győzelem, ugyanannyi döntetlen és egy vereség, így Dobos szerint csapatának van keresnivalója Szilágy megye központjában.

A Mikola játékosainak közérzetén és motivációján javíthat az a tény, hogy a héten a vezetőség törlesztette az anyagi hátralékok egy részét. Nem segíthet viszont a csapatnak Puti, aki, bár továbbra is mikolaiakkal készül, leigazolása még várat magára.

III. Liga, 11. forduló, 6. csoport:
Zilahi FC-Mikolai Turul
Nagyváradi Luceafărul-Székelyudvarhelyi FC
Nagydisznódi FC-Jádi Voinţa
Zalatnai Minerul-Nagyszebeni Voinţ
Aranyosgyéresi Seso-Dési Unirea
Máramarosszigeti Marmaţia-Szászrégeni Avântul
Besztercei Gloria II-Kolozsvári Sănătatea
Szászsebesi CSM-Belényesi Bihorul
Szászmedgyesi Gaz Metan II-Nyárádtői ASA Unirea.

A bajnokság állása

1. Nagyszeben       10      8        1        1        13-3   25

2. Belényes  10      7        1        2        12-6   22

3. Aranyosgyéres   10      6        2        2        15-11 20

4. Jád          10      5        4        1        14-8   19

5. Beszterce II.      10      5        3        2        22-8   18

6. Nagydisznód     10      4        2        4        14-9   14

7. Zalatna     10      4        2        4        15-11 14

8. Dés                   10      3        5        2        15-12 14

9. Szászmedgyes II.        10      3        5        2        15-16 14

10. Zilah      10      3        3        4        14-17 12

11. Nyárádtő         10      3        2        5        14-16 11

12. Szászsebes      10      2        3        5        12-15 9

13. Sănătatea         9        2        3        4        7-13   9

14. Máramarossziget        10      2        3        5        10-19 9

15. Luceafărul        10      1        5        4        5-8     8

16. Székelyudvarhely       10      2        2        6        12-19 8

17. Mikola   9        2        2        5        9-20   8

18. Szászrégen       10      1        4        5        8-15   7

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: