2017-09-11 15:21:01• hírek • refszatmar.eu

Zeng a gyógyító batizi orgona – félévszázados csönd után

Feltámadt a Batizi Református Egyházközség orgonája. Több évtizedes némaság után sípjainak zengését avató és hálaadó ünnepséggel szentelték fel, különítették el Isten dicsőségére.

Vasárnap délután 14 órakor többek között a 105. zsoltár hangjai csendültek fel a 105 éves orgona szentelésén, majd a 105. zsoltár 2. verse alapján Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főpásztora hirdetett Igét: „Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden Ő csodatételét!” A történelmi zsoltár szavai alapján, mely a kiválasztottak életéből tár részleteket az olvasó elé, az igehirdető elmondta: nem mindegy, hogy kinek énekelünk. Az Istennek éneklő ember kiénekli magából a bajokat, lelki gondokat, de az éneklés hallatán is gyógyulni képes, sőt a közös éneklés, zengés pedig mindezt fokozottan teszi.

A batizi református templom orgonája 1912-13-ban Rieger Ottó budapesti orgonagyárában épült. Az egyháznak Kiss Kálmán és neje Tóth Piroska adományozta. Ma is az eredeti állapotában van, megfelelő minőségi anyaggal volt építve. A felújítás az orgona eredeti intonációjának szellemében történt Molnár József orgonaépítő keze munkájaként, aki szintén jelen volt és köszöntötte a gyülekezetet.

A felújítás a bukaresti kultuszminisztérium, a batizi önkormányzat támogatása és a hívek áldozatos adománya nyomán Isten áldásával történt meg.

Az ünnepi istentiszteleten az orgonát Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor, majd Kiss Zoltán nyíregyházi orgonaművész szólaltatta meg. Utóbbi fiával – a Virtuózok tehetségkutató verseny döntősével, Kiss Benedek Mátéval, aki furulyán közreműködött – vezette a gyülekezetet a zene szárnyain. Többen becsukott szemmel, imádkozva hallgatták a koncertet.

Erdei D. István parlamenti képviselő, a rendezvény fővédnöke felkészült a reformáció és az orgona történetéből, annak egynéhány mozzanatát közölte az ünneplőkkel. Muresan János batizi polgármester beszéde után Máthé Róbert a Szatmári Református Egyházmegye lelkészértekezletének elnöke köszöntött a lelkipásztorok nevében, és abbéli örömét fejezte ki, hogy egyes reformátorok orgonaromboló terve meghiúsult.

Megható és szimbolikus jelenet következett ezután: Király Rebeka a gyülekezet nevében az orgona ünnepélyes átvételére biztatta az új kántort, a kulcsot Kánya Gyula egyházközségi gondnok adta át. Török Máté a buzdító szavak után el is kezdte a szolgálatot. Dicséretes, hogy egy alig kétszáz lelkes gyülekezetnek, mint a batizi, szakképzett, szolgálatkész kántora van.

Király Lajos esperes, házigazda lelkipásztor ezt követően ünnepi agapéra hívta az egybegyűlteket és meghívottakat. Egy újabb megvalósítást tudhat tehát maga mögött Batiz református gyülekezete, melyért egyedül Istené a dicsőség!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: