2019-02-16 11:35:25• hírek • Szatmár.ro

Zenével a matekért: fergeteges musical show a XXIX. Országos Magyar Matematika Olimpiáért

Február 23-án délután városunkban vendégszerepel a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vegyeskarának ének- és tánckara, Szabadi Ildikó karnagy vezetésével.

Az Apáczai Vegyeskar előadásai Kolozsváron mára fogalommá váltak. Több éve már, hogy minden évben egy-egy nagyszabású musicalt mutatnak be a Kolozsvári Állami  Magyar Opera színpadán, előadásaik a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei között is szerepeltek. A Dzsungel könyve, Hair, Mozart - csak néhány cím az eddigi nagysikerű előadásaik közül.

 

Városunkba egy, az eddigi repertoárjuk alapján összeállított zene- és táncelőadással érkeznek. A teljesség igénye nélkül csupán néhány, az est során felhangzó dalok közül: Júlia búcsúja, Lehetsz  király (Rómeó és Júlia), Inci-finci jazz, Tetem-tangó (Diótörő és Egérkirály), I'm an American Woman, Jégmosoly (Rebecca), Meghalok, hogyha rámnézel (Made in Hungária), Csillagok aranya, Csipetnyi ész (Mozart), Ébredj fel hajnal (Hair).

 

 

Az Apáczai Vegyeskar a Kölcsey Ferenc Főgimnázium meghívására érkezik Szatmárnémetibe, előadásuk pedig jótékony célt szolgál: a bevételt a február 28-a és március 3-a között sorra kerülő Országos Magyar Matematika Olimpia megrendezésének támogatására fordítják.

 

Ritka szép példája ez az összefogásnak, diákok a diákokért, zenével a matematikáért. A XXIX. Országos Magyar Matematika Olimpián 312 diák versenyez majd, ötödikesektől tizenkettedikesekig. Ez a verseny a romániai magyar nyelvű iskolák egyik legrangosabb és legnagyobb versenye.

 

 

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium az idei verseny házigazdájaként arra törekszik, hogy a városunkba érkező diákok és tanárok  megismerjék megyénket, hagyományainkat, közös kultúránk szatmári vonatkozásait. A  különböző programok szervezéséhez szükséges anyagi források egy részét szeretnék a jótékony célú előadás bevétele által biztosítani.  A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum vezetősége, Szabadi Ildikó zenetanár és a kórus tagjai gondolkodás nélkül álltak az ügy mellé, és szívesen vállalták a fellépést városunkban.

 

 

Jelmeztervező : Gábor Zsófia. Koreográfus: Jakab Melinda. Zenei vezető és a műsort összeéllította: Szabadi Ildikó. Szólót énekelnek: Albert Mária,  Albert Kinga, Csüdöm Henrietta, Ferencz Ádám, Filep Gergő Zsombor, Friederi Evelyne, Kerekes Ákos, Kiss Szabolcs, Palocsay Erzsébet Johanna, Portik Tímea, Szabó Márk, Szász Gabriella, Török Gazsi Kitti, Váradi Tímea és Zsigmond László.

 

Az előadás helyszíne a Szakszervezetek Művelődési Háza,  február 23, délután 17 óra. Jegyeket a színház jegypénztárában lehet igényelni, egy jegy ára 25 lej. Kérjük támogassa egy jegy vásárlásával az erdélyi matematikaoktatás- és versenyeztetés ügyét!

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: