2014-04-11 15:34:23• hírek • Szatmár.ro

Iskola másként a Caritasnál

Az Iskola másként hét keretén belül, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szociális munkás szakcsoportja 4 helyi középiskola 7 tizenegyedik osztályának rendezett műhelymunka sorozatot a szociális munka témakörében.

A résztvevő iskolák: a Református Gimnázium, a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Doamna Stanca és a Ion Slavici Gimnáziumok voltak. A program célja az volt, hogy a diákok közelebbről is megismerkedhessenek a szociális munkával, mint szakmával, mint potenciális pályaválasztási lehetőséggel, megtudhatták, mit is csinál tulajdonképpen egy szociális munkás.

Az egyik fő üzenet az volt, hogy a szociális munka nem olyan emberekkel foglalkozik, akiknek problémájuk van, hanem olyanokkal, akik nem tudják önmaguktól megoldani azt. A szociális munka célja, hogy az egyén saját erejéből legyen képes az élet kihívásainak megfelelni és problémáit önállóan megoldani.

A programban résztvevő osztályoknak lehetősége nyílott arra is, hogy ellátogassanak a Caritas egy-egy szociális intézményébe, a Barátság Házába és a Szent Jakab Idősnapközibe. Itt a diákok gyakorlatban is megláthatták, mit jelent egy szociális szolgáltatás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: